Vágólapra másolva!
A Mercedesnél nem tudják, Rosberg autójában miért romlott el az új specifikációjú motor az időmérő előtt, ezért nem zárják ki, hogy Hamiltoné is megadhatja magát. A német a 4. helyről is verhetőnek tartja a Ferrarikat.

A Mercedesnél az Olasz Nagydíj időmérője után elismerték, hogy a pole pozíciót az idén már tizenegyedszer megszerző Lewis Hamilton nem lehet teljesen nyugodt a motorja felől, mert nem tudják, Nico Rosbergé miért romlott el a szombat délelőtti szabadedzésen. A csapat egy teljesen új, már a 2016-os fejlesztéseket megalapozó hajtáslánccal érkezett Monzába, ezért nem zárható ki egy konstrukciós hiba lehetősége sem, amely a versenyen akár Hamiltonra is veszélyes lehet.

„Mivel Nico motorhibájának az okát még nem sikerült felderítenünk,

– mondta a Mercedes igazgatója, Toto Wolff, hozzátéve, hogy először a helyszínen próbálják kideríteni a probléma okát, de ha ez nem sikerül, még szombat este hazaküldik Brixworth-be az elromlott egységet.

Hamilton sem lehet teljesen nyugodt a motorja felől az Olasz Nagydíjon Forrás: Daimler

A Mercedesnél nem tartották valószínűnek, hogy a meghibásodás összefüggött a teljesítménnyel, ezért Wolff szerint „úgy járattuk Lewis motorját, ahogy az időmérőn egyébként is tettük volna." Ha azonban a vizsgálat arra jut, hogy a versenyen az övé is tönkremehet,

a biztonság kedvéért inkább kicserélhetik a rajt előtt, még ha emiatt a bokszból is kell majd rajtolnia.

„Ha kiderül, hogy komoly problémáról van szó, és Lewis motorját is veszély fenyegeti, mindenképpen fontolóra vesszük a cseréjét" – mondta Wolff. „Az autónk elég gyors, és jobb biztosra menni. Egyelőre azonban remélem, hogy nem lesz rá szükség." Az időmérő előtt egyébként elővigyázatosságból sem tudtak volna másik motort szerelni Hamilton autójába, mert Rosbergében csak a délelőtti szabadedzés után fedezték fel a hibát, és a rendelkezésükre álló másfél óra alatt egyetlen cserét is bravúros produkció volt lebonyolítaniuk.

A brit versenyző a Ferrari otthonában csupán 0,234 másodpercet vert a 2. helyezett Kimi Räikkönenre, de azt állította, ez nem azért volt, mert motorhibától tartva a biztonságra játszott. Bár az utolsó körében önmagához képest lassúnak tűnt a pálya végén, azt mondta, „nem vettem el a gázt, egyszerűen nem sikerült igazán a köröm. Amúgy jó kör volt, csak maradt még benne."

Rosberg lóerőhiánnyal küszködött

Az időmérőn Hamilton jelentősen profitált abból, hogy a csapattársának vissza kellett térnie ahhoz a régebbi motorhoz, amelynek az Olasz Nagydíj már a hatodik versenye lesz. Ezt Wolff is elismerte, Rosberg pedig rámutatott: "Ahogy elhasználódnak, a motorok teljesítménye csökken, ez tehát mindenképpen negatívan befolyásolta a hétvégémet. Az adatokon is látszik, hogy sok időt vesztettem az egyenesekben, ami alaposan megnehezítette a dolgomat."

Ennek alapvetően nem az volt az oka, hogy a motorja régebbi specifikációjú, hanem az, hogy már a futásteljesítménye végéhez közeledik. A Mercedes ugyan mind a 7 zsetonját elköltötte a Monzában bevetett új hajtásláncra, de Wolff az Origo GPhírek-nek azt mondta,

a teljesítménye nem lett jelentősen nagyobb az előző generációénál.

„Csak egy új fejlesztési irányt próbálunk ki vele" – magyarázta. „Egyelőre nem igazán hozott plusz lóerőket, ha viszont ebbe az irányba lépünk tovább, a becsléseink szerint közép- és hosszútávon nagyobb teljesítményt tudunk majd kisajtolni belőle. Rövidtávon még nem. Nem gondolom, hogy most érzékelhetően erősebb lenne az eddiginél."

Wolff elárulta, hogy Rosberg az időmérőn alulkormányzottsággal is bajlódott, bár ennek ő maga nem tulajdonított különösebb jelentőséget. „Csak nagyon kismértékű volt" – mondta a német versenyző az Origo GPhírek-nek. „Mindössze annyiról volt szó, hogy nem éreztem teljesen tökéletesnek a balanszot. Az időmérőn igyekeztem megszabadulni az alulkormányzottságtól, de egyáltalán nem jelentett komoly problémát, sőt ellenkezőleg: kifejezetten elégedett voltam a körömmel. Jól sikerült." Ennek ellenére maradt le 0,306 másodperccel Hamiltontól.

A Ferrari legyőzhető?

Habár Räikkönen és Sebastian Vettel a gondjait kihasználva beférkőzött eléje a rajtrácson, és a hazai közönségük előtt kimondva-kimondatlanul a győzelmet szeretnék célba venni, Rosberg bízik benne, hogy a versenyen a gyengébb motorral is visszaveheti tőlük a szokásos helyét – jóllehet, a végsebessége mindkét Ferrariénál kisebb volt.

„Hogy miért? Mert az időmérőn csak 7 századdal maradtam le tőlük, és

– vélte. „Úgyhogy szerintem kifejezetten jó esélyem lesz ellenük." Ehhez persze megfelelően is kell majd rajtolnia, ami legutóbb, Belgiumban nem jött össze neki.

A szombati problémája ugyanakkor utólag még akár mázlinak is bizonyulhat,

ha Hamilton motorja esetleg a versenyen romlik el. „Ma tényleg nem volt szerencsém, de csak szombat van" – emlékeztetett a német. „A vasárnap számít igazán. Ha akkor szerencsém lesz, rögtön minden helyre kerül."

Rosberg optimizmusa ellenére Wolff meg van győződve róla, hogy „hogy a Ferrari tényleg előrelépett az új motorjával", amelyre ők is elköltöttek pár zsetont, meg nem erősített hírek szerint konkrétan hármat. A Mercedest bevallottan váratlanul érte a Ferrari tempója, mert a szabadedzések alapján nem számítottak rá, de úgy tűnik, a versenyen mégsem félnek tőlük igazán. Hamilton legalábbis azt mondta,

ő ugyan személy szerint tart a Ferraritól, a mérnökei viszont nem osztják az aggodalmait.

Ám ha a motorját végül ki kell cserélni, Räikkönen rajtolhat majd a mezőny elejéről, ami óriási esély lenne az idén eddig két győzelmet arató Ferrari számára.