Társoldalunk:
Hírlevél

Szoros csatára számít, de dobogóra állna a Williams

2015.08.22. 19:55

A csapat megint az időmérőn nyújtotta a legjobb formáját, Bottast csak a két Mercedes tudta megelőzni Spában. Massa bosszús az utolsó szektorban elkövetett hibája miatt.

A Williams pénteken csak a mezőny utolsó harmadában, szombat délelőtt pedig a középmezőnyben végzett, az időmérőre azonban összekapták magukat. Valtteri Bottas került a legközelebb a kvalifikációt ezúttal is uraló Mercedesekhez, a legyőzésükre azonban neki sem volt esélye, több mint 1 másodperces hátránnyal végzett a 3. helyen.

„Nagyon örülök ennek az eredménynek, jó érzés visszatérni a legjobb három közé" – nyilatkozta Bottas. „A csapat mindent jól csinált, csak rajtam múlt, hogy összerakjak egy hibátlan kört."

Bottas a futamon is megtartaná a 3. helyet. Kattintson a képre a Belga Nagydíj szombati napjáról készített galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP

Bottas a versenyen szoros küzdelemre számít a mögüle rajtoló versenyzőkkel és a gyengébb pozíciókból induló Ferrarikkal, de úgy érzi, sikerülhet megtartania a 3. helyet. „Jó helyzetből kezdhetem meg a versenyt, de úgy tűnik, a mögöttünk lévő csapatok is hasonló tempóra képesek" – magyarázta. „Nagy csatára számítok, már alig várom."

Massa csak másfél tizeddel kapott ki a csapattársától, de a szoros mezőnyben így is csak a 7. helyet tudta elcsípni. „Az utolsó szektorban vesztettem némi időt egy hibával, az eredményeket elnézve egy néhány pozíciómba került" – kesergett. „Ez bosszantó, de hosszú lesz a verseny, és ezen a pályán mindig sok a meglepetés, akár az időjárás is megtréfálhat minket."

„Arra kell koncentrálnunk, hogy minél jobban rajtoljunk, és előrelépjünk néhány helyet. A verseny további részében erre építhetünk."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!