Vágólapra másolva!
Az utolsó kanyart elrontotta, de szerinte nem emiatt végzett a 9. helyen a Belga Nagydíj időmérőjén. Räikkönen motorja elromlott, és megrovást is kapott egy veszélyes manőverért.

A Ferrari a délelőtti szabadedzésen közvetlenül a Mercedesek mögött végzett, ezért úgy tűnt, sikerült megoldaniuk a pénteki problémáikat a Belga Nagydíj időmérő edzése előtt. Délután azonban a vártnál sokkal gyengébben szerepeltek, miután Kimi Räikkönen autója már a Q2 elején elromlott, Sebastian Vettel pedig saját magának is kellemetlen meglepetést okozott egy 9. hellyel.

Vettel a Q2-ben még viszonylag jó kört futott, a 3. helyet szerezte meg Nico Rosberg és Lewis Hamilton mögött, a Q3-ban azonban a többiekkel ellentétben nem tudott javítani az idején. A német elismerte, hogy a kör végén hibázott, de úgy véli, nem a kisebb baki miatt kapott ki ennyire.

„Nem csúsztam ki, normális kört futottam" – mondta az időmérőt 1,6 másodperces hátránnyal záró négyszeres világbajnok. „Az utolsó kanyarba túl mélyen hajtottam be, de meglepődtem, hogy az időm csak a 9. helyre volt elég."

Vettel csalódott, de a versenyen még javíthat Forrás: AFP

„A Q2 és a Q3 között nem tudtunk előrelépni. Nagyon szoros a mezőny, ezért hirtelen hátracsúsztunk az élmezőnyből" – magyarázta. „Most az a célom, hogy a rajtnál és az első körben minél több autót megelőzzek. De hosszú verseny lesz, nem az első kanyarban fog eldőlni az eredmény."

Räikkönen megrovást kapott

Räikkönen még rosszabbul járt, ő csak a 14. rajtkockából indulhat, miután a Q2-ben egyetlen mért kört sem tudott megtenni. „Elromlott a hajtásláncom, ezért le kellett parkolnom" – mondta a finn, akinek a problémája miatt piros zászlóval meg is kellett szakítani az edzést. „Elszállt a hajtás, éreztem, hogy meg kell állnom. Meg kell vizsgálnunk az autót, hogy kiderüljön, mi okozta a hibát."

A finn ráadásul az időmérő után megrovást is kapott, amiért a 15-ös kanyarban lelassított a gyors körét teljesítő Romain Grosjean előtt. A franciának el kellett rántania a kormányt, hogy kikerülje a Ferrarit, és később „nagyon veszélyesnek" minősítette a manővert. Räikkönen idén másodszor kapott megrovást, a harmadik után automatikusan 10 rajthelyes büntetés jár.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!