Vágólapra másolva!
Elismeri, hogy nem elégedett Ferrarijával, amellyel csak a 10. helyen végzett péntek délután. Kimi Räikkönen úgy véli, megoldást tudnak találni a gumik hólyagosodására.

A Ferrari nem zárt sikeres nyitó edzésnapot Belgiumban: a nyers köridők alapján Kimi Räikkönen 5., Sebastian Vettel 10. lett, s mindkettejük hátránya meghaladta az 1 másodpercet a Mercedesekhez viszonyítva. Emellett a Red Bull párosától is elmaradtak, a németet pedig többek között mindkét Sauber megelőzte.

Vettel elismerte, hogy nem volt jó formában. "Nehéz volt felvenni a ritmust, de szerintem holnapra előrébb lépünk. Muszáj lesz, mert nem akarunk tizedikek lenni. Bízom benne, hogy megfelelővé alakítjuk az autót, ma ugyanis nem voltam teljesen elégedett vele."

Kattintson a képre a Belga Nagydíj pénteki napjáról készített galériánk megtekintéséhez! Forrás: Ferrari

Räikkönen nem tűnt ennyire csalódottnak. "Nem volt rossz nap, bár a programunkat kicsit borították a piros zászlók. Ez azonban mindenkit egyformán érintett. Végül minden tervezett munkát elvégeztünk" - mondta. "Az első gumik kicsit hólyagosodtak, ami nyilván nem volt ideális, de annyira szörnyű sem. Tehetünk ellene néhány dolgot."

A Ferrari, ha másban nem is, abban mindenképp bízhat, hogy a Magyar Nagydíjon hasonlóan gyengén kezdték a hétvégét, mégis győztesen távoztak a versenyről. A csapatnak a belga futam a 900. nagydíja.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!