Prost azzal ugratta Sennát, hogy leszerződtetné az F1-es csapatához

Forma-1, Alain Prost, Red Bull Ring 2015
SPIELBERG,AUSTRIA,21.JUN.15 - MOTORSPORTS, FORMULA 1 - Grand Prix of Austria, Red Bull Ring. Image shows Alain Prost. Photo: GEPA pictures/ Christian Walgram - For editorial use only. Image is free of charge.
Vágólapra másolva!
A korábbi négyszeres világbajnok pilóta elismerte, hibázott, amikor felvásárolta a Ligier csapatot, és csapatfőnökként is szerencsét próbált az F1-ben. Prost legnagyobb riválisát, Ayrton Sennát is szívesen látta volna a saját istállójában.

„Élete legnagyobb hibájának” nevezte Alain Prost, hogy az 1997-es szezon előtt megvásárolta a francia Ligier istállót, és 2002-ig saját neve alatt versenyeztette azt a Forma-1-ben. A Renault esetleges gyári csapatával is összefüggésbe hozott korábbi négyszeres világbajnok egy francia nemzeti istállót szeretett volna létrehozni, de a Peugeot-val töltött három év után kénytelen volt feladni az álmát, majd később végképp lehúzni a rolót. Pedig nem is indult rosszul a Prost GP rövid története.

„Három hónappal azután, hogy elindítottam a csapatot, nagyon jó eredményeink voltak, majdnem nyertünk is egy versenyt” – utalt az 1997-es Osztrák Nagydíjra, amelyet a lábtörés miatt távolmaradó Olivier Panis helyére beugrott Jarno Trulli sokáig vezetett, de végül a Mugen Honda motor hibája miatt kiesett. „A családomnak és a közeli barátaimnak viszont már akkor is azt mondtam, hogy egy hulla vagyok. Tudtam, hogy ez lesz, túl jól ismertem a Forma-1-et” – mondta az FIA AUTO című lapjának.

Prost és csapatának menedzsere, Cesare Fiorio Forrás: AFP

Prost kiemelkedő sikereket ért el versenyzőként, csapatmenedzserként viszont nem szegődött mellé a szerencse. Az istálló fennállása alatt két pilótája is súlyosan megsérült, folyamatosak voltak az anyagi és technikai problémáik, és a versenyzőket is gyakran cserélgették. A legendás expilóta szerint az ígéretes tervek már azelőtt rosszra fordultak, hogy egyáltalán belevágott a kalandba. „Ha követtem el hibákat, biztosan ez volt a legnagyobb. Jobb lett volna, ha nem kezdek bele” – közölte.

„Az utolsó pillanatban nem kellett volna azt a döntést hoznom, hogy belevágok. Két nappal azelőtt, hogy aláírtam a szerződést, már nem akartam csinálni. Volt viszont egy tervünk a Peugeot-val, és egy öt évre szóló szerződésünk, ami ingyen motorokra és rengeteg fejlesztésre vonatkozott. Két nappal az aláírás előtt már csak három évet ígértek, és fizetnem kellett a motorokért. Végül örültem, hogy abbahagyhatom” – mondta.

Ayrton Senna és Alain Prost az 1988-as Ausztrál Nagydíj dobogóján Forrás: AFP/Stf

Bár Prost csak közvetlenül a csapat legsikeresebb idényének számító 1997-es szezon kezdete előtt vásárolta meg a Ligiert, saját bevallása szerint már évekkel korábban is foglalkoztatta az önálló csapat létrehozásának gondolata, sőt még korábbi ősellenségével, Ayrton Sennával is beszélt erről a brazil életét követelő imolai baleset előtt. Prost és egykori csapattársának kapcsolata sokat javult közvetlenül Senna halála előtt, így fordulhatott elő, hogy még viccek is belefértek a viszonyukba.

„Mókás, hogy egy héttel a baleset előtt beszéltünk telefonon, és azt mondtam Ayrtonnak, hogy milyen vicces lenne, ha indítanék egy csapatot és ő lenne versenyzőm. Jót nevettünk ezen. Már akkoriban, 1994 elején is tárgyaltunk a Ligier megvásárlásáról. Fantasztikus lett volna, mindenképpen remek” – jelentette ki Prost, aki később csapatfőnökként két dobogós helyet ünnepelhetett: Panis az istálló történetének második futamán 3. lett Brazíliában, Trulli pedig 2-ként ért célba a '99-es Európa Nagydíjon, a Nürburgringen.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!