Társoldalunk:
Hírlevél

Ecclestone: Utat kell nyitni női pilótáknak az F1-be

2015.08.09. 11:50

Az F1 ügyvezetője méltatta Carmen Jordá eddigi tevékenységét, a spanyol hölgy viszont nem érti, hogy miért kritizálta a rali-világbajnokság történetének eddigi legsikeresebb női indulója. Susie Wolff közben a nők F1-es térnyerését népszerűsíti.

Tavasz óta téma a Forma-1-ben a nők helyzete, miután Susie Wolff után Carmen Jordá is szerződést kapott egy F1-es csapattól, Bernie Ecclestone pedig kijelentette, akár női világbajnokságot is indítana a hölgyek előmenetelének érdekében. Jordá leigazolása és a női liga indításának ötlete is vegyes fogadtatásra talált, Ecclestone viszont továbbra is több nőt szeretne látni a sportban. „Megkértük a Lotust, hogy próbálják ki, és nagyon jó munkát végez náluk” – mondta Jordáról a brit üzletember a Motorsport.com-nak.

„Az F1-ben akar lenni. Meg kell találnunk ennek a helyes útját, ráadásul nincs is egyedül, akadnak mások is. Találkoztam az amerikai lánnyal, Danica (Patrickkel), és elmondtam azt is, hogy (Simona) de Silvestro érdekében is tehetnénk valamit, de ők nem akarnak Európába jönni, inkább Amerikában maradnak. A megfelelő embert keressük, aki elég tehetséges, akarja ezt csinálni, és kész meghozni a szükséges áldozatokat" – magyarázta.

Bernie Ecclestone női pilótákat szeretne látniForrás: AFP

A nők F1-es esélyei régóta beszédtémát szolgáltatnak, különösen Wolff feltűnése óta, aki hosszú idő után elsőként vehetett részt F1-es versenyhétvégén rendezett teszten, de azt ő is elismerte, messze van attól, hogy futamon is bemutatkozhasson. Egyre elterjedtebb nézet, hogy a nőknek azért különösen nehéz bejutni az F1-be, mert egyelőre igen kevesen próbálkoznak alsóbb kategóriákban is, így kevesen jutnak el még a bajnokság közelébe is. Ecclestone ezen változtatna.

„Kemény erőfeszítéseket tennék, de nem csak Carmen, hanem a többiek érdekében is” – jelentette ki. „Miss World versenyeket is rendeznek. Ez nem azt jelenti, hogy (a győztes) a legjobb megjelenésű hölgy a világon, hanem azt, hogy a résztvevők közül ő az. Lehet, hogy nem ő a legjobb, de ő versenyre kelt, nekünk is erre kell rátalálni” – utalt a szépségversenyek és az autósport különbségére.

Jordá nem érti a kritikát

Ecclestone elismerését viszont nem osztja mindenki Jordával kapcsolatban. Michele Mouton, a rali-világbajnokság történetének egyetlen női futamgyőztese korábban azt nyilatkozta, nem érdeklődik Jordá szerepvállalása iránt, mivel a spanyol pilóta semmilyen alsóbb kategóriában nem ért el értékelhető eredményt. Jordát persze kellemetlenül érintette a kritika. „Ez nagyon meglep, mert ha nem ismerek valakit – és mi nem ismerjük egymást -, akkor nem beszélek így róla” – mondta.

„Nem volt még lehetőségem, hogy beszéljek vele a programomról. Ő szép eredményeket ért el a raliban, és okot adott arra, hogy a motorsportokban is reménykedjünk, de nem hinném, hogy a rali összehasonlítható az F1-gyel, úgyhogy meglepett” – magyarázta, és azt is kijelentette, korábban hívta már Moutont F1-es futamra, de a francia pilóta még nem tette tiszteletét. „Én nem sokat tudok a raliról, ő pedig talán az F1-ről, úgyhogy örülnék, ha eljönne, és bemutathatnám a programomat.”

Carmen Jordá figyeli a Lotus szerelőinek munkájátForrás: Lotus F1 Team

Kérdés, hogy mit tudna bemutatni: Júliusban a Paddock Magazine kérésére Jordá felvázolta egy átlagos vasárnapi versenynap során rá váró teendőket. E szerint reggel 8 órakor edzeni vagy futni megy, 9-kor reggelizik, 9:30-kor indul a pályára, majd részt vesz a csapatmegbeszélésen. 11 óra és dél között interjúkat ad és a közösségi médiákra posztol, utána ebédel, majd a futam alatt a csapatrádiót hallgatja. A leintés után ismét megbeszélésre megy, utána pedig edzés következik, még a vacsora előtt a hotelban.

„Nem emlékszem pontosan arra, hogy mit mondtam, megjegyeztem néhány nevet, hogy a nők közül kiket pártolnék, hogy a Foma-1-ben legyenek. Nincs semmi gondom Carmennel, minden jót kívánok neki” – nyilatkozta Mouton, aki ezzel lezártnak tartja az ügyet. Kijelentette, „amint lesz mennyiség, a minőség is javulni fog”, és rámutatott, hogy a lányok előtt már most is számos remek példa áll, kiemelve Susie Wolffot, a csapatfőnök-helyettesként dolgozó Claire Williamset, a Dakar-győztes Jutta Kleinschmidtet, illetve Maria de Villotát.

Ha nem ő lesz az úttörő, segíteni akar

Jordával ellentétben Wolff évente már többször is F1-es autóba ülhet, de őt is sokszor bírálják, hogy nem kimagasló eredményei segítették hozzá a megbízáshoz, hanem az, hogy Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója a férje, aki a DTM-ben, és a Williamsnél is egyengette az útját. Susie Wolff ennek ellenére magabiztos az általa eddig bejárt út ismeretében, és az Autosport magazin eheti, a nők szerepét fókuszba helyező számának vendégszerkesztőjeként nyomatékosan kiállt a női versenyzők térnyerése mellett.

„Minden a lehetőségen múlik, hogy a tehetséges lányok alacsonyabb kategóriákban bizonyíthassanak” – írta a lapban megjelent vezércikkében. „Nem kérdés, hogy nőként keményebben meg kell dolgozni a tiszteletért, hiszen van némi kétség a képességekkel kapcsolatban. Amikor viszont ez sikerül, már minden csak a teljesítményről szól, és a motorsportban a teljesítmény hatalom. A stoppert nem érdeklik a nemek, rasszok vagy egyéb szempontok,csak azt mutatja meg, hogy az ember gyors-e vagy lassú. Ez alapján ítélnek meg.”

Az autóban már csak a teljesítmény számít, mondja WolffForrás: AFP

Wolff rámutatott, eleinte a Williamsnél a mérnökök nem tudták, hogy milyen programot írjanak elő számára, és megérti, hogy az emberek kételkednek a nők rátermettségében, mivel egy átlagos férfi 30%-kal több izommal rendelkezik. A skót származású hölgy viszont kijelentette, alapos felkészüléssel ő is képes volt Barcelonában egy teljes versenytávot teljesíteni. A pályán kívül pedig néha jól is jött, hogy nőként próbált érvényesülni.

„A nemem nyitotta meg az utat számomra, hogy tesztelhessem az autót, de a teljesítményem igazolta a részvételem folytatását” – írta. Nem kérek bocsánatot azért, mert a nememet előnyszerzésre használtam a pályafutásom során.Miért kellene egy nőnek letagadnia a nőiességét, csak azért, hogy alkalmazkodjon a versenyzés világának elvárásaihoz? Nő vagyok és versenyautókat vezetek, ha ezzel előnybe kerülök a szponzorok vagy a támogatók megtalálása terén, akkor élni fogok ezzel” - jelentette ki.

Néha még segített is, hogy nőként kellett felkapaszkodni a ranglétránForrás: Williams F1

Erről szól a versenyzés: előnyszerzésről, és annak kiaknázásáról. Ez ajtókat nyithat meg számomra, és a többi női versenyzőnek is, ami remek. Ezután viszont a képességeink alapján kell helytállnunk vagy elbuknunk” – vélte, és később kijelentette: „Ha nem én lehetek az a nő, aki áttöri az üvegplafont, részt akarok vállalni ennek megvalósításában azzal az emberrel, aki ezt majd megteszi.”

„A lányokban tudatosítanunk kell, hogy a motorsport egy opció számukra is. Amikor elérkezik ennek az ideje, az energiáimat egy olyan projektre fordítanám, ami fiatal nőket vonzhat a sportba, és segítenék nekik kinyitni az ajtókat. Egyelőre viszont korai napokat élünk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!