Vágólapra másolva!
Már elkezdtek puhatolózni Bernie Ecclestone-nál. A kormány támogatja a Hungaroring fejlesztését, a modernizáció után a pályát az olimpiai projektbe is bevonhatják.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Hungaroringen találkozott Bernie Ecclestone-nal, ahol átnyújtotta neki a versenypálya fejlesztésére vonatkozó tervezet első változatát, és tárgyalt vele a Forma-1-es Magyar Nagydíj jelenleg 2021-ig érvényes szerződésének további öt évre való meghosszabbításáról is.

A Hungaroringen a tribünök modernizációja a egyik legsürgetőbb feladat Forrás: Farkas Péter (Origo)

„Arról beszélgettünk, hogy a Hungaroringen harminc éve nem történt jelentősebb fejlesztés, és ezen változtatnunk kellene" – mondta. „Egy dolgot kértem: mivel a kormány komoly invesztíciót fog a Hungaroringbe tenni, szeretnénk tárgyalni arról, hogy 2021 után is biztosítsuk a további futamok sorsát. Ígéretet is kaptunk az ötéves hosszabbításra. Elkezdjük a szerződés pontjainak kitárgyalását, így remélhetőleg hamarosan meg tudjuk hosszabbítani a Hungaroring szerződését 2026-ig."

Seszták Miklós hozzátette, hogy

egy „komplett, átfogó fejlesztésben gondolkodnak",

és most kezdik kidolgozni „mind a számszaki, mind a kiviteli részét." Míg a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt csütörtökön 20-25 milliárd forintos beruházásról beszélt, amellyel önfenntartó „motorizációs központtá" alakítanák a létesítményt, a miniszter konkrét összeget nem árult el, de azt mondta, támogatják a tervezetet.

„Abban már megszületett az előzetes döntés, hogy

– jelentette ki az Origo GPhírek-nek. „Ennek megfelelően látjuk az elsődleges irányt. A tribünnel muszáj kezdeni valamit, hiszen azt amúgy is bontani kell. Itt az a kérdés, hogy milyen összegre fog kijönni a fejlesztési ütemezés, hány évre lebontva, és melyek a legfontosabb megvalósítandó feladatok. Mi az NFM részéről határozottan pozitívan állunk a kérdéshez."

Seszták Miklós hozzátette: "Kicsit hosszabb távra az olimpia vonatkozásában is gondolkodunk azon, hogy mit tudnánk idehozni." Habár azt mondta, a szeptemberben kezdődő, várhatóan 700 millió forintba kerülő újraaszfaltozásához a Hungaroring nem kért állami segítséget, kérdésünkre Gyulay Zsolt elismerte, hogy már ezt a feladatot is szeretnék belevonni az átfogó fejlesztésbe, amennyiben lehetséges.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!