Társoldalunk:
Hírlevél

Túl kockázatos a győzelemért küzdeni az F1-ben?

2015.07.22. 19:49

Az FIA kitolta a pályázati határidőt az F1-es indulás iránt érdeklődő istállók számára. A szövetség már jövőre is engedné egy új csapat részvételét, de a 2017-es kezdés valószínűbb, ha lesz egyáltalán jelentkező. A Lotus nem akar belerokkanni a győzelemért folytatott harcba.

Májusban írt ki pályázatot az FIA az F1-be tartó új csapatok számára, de kénytelenek voltak kitolni a jelentkezési határidőt 2015. július 23-ig, írja a Motorsport.com. A döntést a szövetség nem indokolta, viszont az eredeti, június 30-án lejáró határidőt nem egész egy hónappal hosszabbították meg, ami arra enged következtetni, hogy érdeklődők vannak, de az elhatározásuk egyelőre nem szilárd.

Az F1-ben jelenleg mindössze tíz csapat vesz részt, így amennyiben a Caterham tavalyi végleges csődje után ismét kiesik egy istálló, az élcsapatok harmadik autó nevezésére kényszerülhetnek, és régóta tartja magát a pletyka, hogy az ügyfélautók bevezetésére is komoly esély van. Ez Bernie Ecclestone szerint nem valószínű, de a Stratégiai Munkacsoport tagjai reális vészforgatókönyvnek tartják.

Az FIA nem akarja esélytelen csapatokkal felduzzasztani a mezőnytForrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Jövőre várhatóan egy új istálló, az amerikai Haas F1 megjelenik a rajtrácson, azonban a Force India, a Lotus, a Sauber és a Manor anyagi helyzete továbbra is labilis, bár elképzelhető, hogy a Lotust felvásárolja a Renault, a Manort pedig egy másik amerikai befektetői társulással hozták összefüggésbe. Pletykáltak arról is, hogy az egyebek mellett a GP2-ben is szereplő ART Grand Prix a McLaren segítségével F1-es csapattá fejlődhet, de elsősorban ügyfélcsapatként számítanának rájuk.

Az FIA szigorú feltételeket szab az új belépőknek, ennek is köszönhető, hogy 2010 óta nem jött létre teljesen új csapat az F1-ben. Az akkoriban létrehozott HRT, Caterham (akkoriban Lotus néven), Manor (Virgin majd Marussia) triumvirátusból ma már csak az utóbbi létezik, miután komoly küzdelmek árán kikerültek a csődvédelem alól.

Túl veszélyes

Nem csoda, hogy nem túl nagy az érdeklődés egy új F1-es csapat létrehozása iránt, hiszen már talpon maradni is óriási kihívás a sportban, a nagy csapatokkal harcolni függetlenként pedig meglehetősen kilátástalan. A Lotus 2012-ben és 2013-ban megpróbálta ezt, de majdnem csődbe mentek, és többségi tulajdonosuk számára ez elég is volt, hogy ne erőltesse a győzelemért folytatott küzdelmet.

„Ha 4-5. helyen állunk, talán nem kockáztatnék ismét, hogy az élre kerüljünk” – nyilatkozta Gérard Lopez, a Lotus többségi tulajdonosa az Auto Motor und Sportnak. „Most a Williams van olyan helyzetben, ahol mi voltunk két éve. Ahhoz, hogy harmadikak lehessünk, elfogadhatatlan kockázat felvállalására van szükség” – jelentette ki az üzletember, akinek csapatát gyakran kritizálják anyagi helyzetük miatt. „Régebben azt mondták, nem tudunk számolni, most meg elveszettek vagyunk, mert csak annyit költünk, amennyink van.”

Túl sok felelősség

További visszatartó erő lehet a halál, mint jelenség újbóli megjelenése az F1-ben. Ayrton Senna 1994-es balesete óta először fordult elő, hogy egy versenyző életét veszti egy futamon történt baleset következtében. Andrej Cseglakov, a Marussia egykori tulajdonosa Jules Bianchi tragikus szuzukai kicsúszása miatt döntött úgy, hogy távozik a sportágból.

„A baleset egy jelzés volt, ami elgondolkodtatott, hogy itt az ideje kiszállni. A Japánban történtek után nagyon depressziós voltam, mert az ember felelős azokért, akik neki dolgoznak” – nyilatkozta az Independentnek. Cseglakov a két héttel későbbi Orosz Nagydíjat még megvárta, hogy „ne legyen sportszerűtlen a hazájával”, majd jelentős anyagi veszteséget elkönyvelve hagyta csődbe menni a Manor néven újjászületett istállót.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!