Vágólapra másolva!
A Mercedes pilótája úgy véli, a Forma-3-ban mutatta be pályafutása legjobb rajtjait, mert ott csak rajta múlt az indulás, és reméli, hogy ez hamarosan a Forma-1-ben is így lesz. Az augusztusi Belga Nagydíjtól szigorodnak a szabályok.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton örömének adott hangot, hogy a tervek szerint már a Belga Nagydíjtól több feladat hárul a versenyzőkre a rajtok során. A brit pilóta az idei pontversenyt is vezeti, tavaly azután nőtt egyértelműen csapattársa, Nico Rosberg fölé, hogy az FIA jelentősen szigorított a rádión forgalmazható üzenetek tartalmán, így a versenyzőkre a korábbiaknál több feladat hárul, és kevesebb információhoz jutnak az ellenfelekről.

„Szerintem minden azon múlik, hogy ez végül miként valósul meg” – mondta Hamilton az új szabályról. „Én örülök, minél több múlik rajtunk (versenyzőkön), annál jobb. Jelenleg bár mi engedjük fel a kuplungot, a teljesítményt a csapat határozza meg. Egyebek mellett ők mondják meg, hogy a nyomaték-üzemmódokon felfelé vagy lefelé kell állítanunk. Néha jól számolják ki, néha pedig nem.”

Hamilton nem bánja, ha csak rajta múlik a rajt Forrás: Mercedes AMG Petronas

Az elmúlt hetek során a rajtok sok kritikát kaptak, mivel – ahogy ezt Hamilton is elmagyarázta – manapság elsősorban nem a versenyzőkön múlik, hogy jól indulnak-e el vagy sem. A Brit Nagydíjon a két Williams váratlanul átugrotta a Nico Rosberg saját elmondása szerint „borzalmasan” induló Mercedeseket, és ezzel a verseny első harmadában izgalmas csata alakult ki az élmezőnyben. Erre egy ideje nem volt példa, de augusztustól ismét kavarodások várhatók a rajtok alkalmával.

Hamilton úgy vélte, az alacsonyabb osztályokban használható autókkal nagyobb élvezet rajtolni, mint az F1-ben, mert a rendszerek egyszerűbbek, így több múlik a versenyzőn. Reméli, hogy ez a gyakorlat visszatér a világbajnokságba is. „A legjobb rajtjaim a Forma-3-ban voltak, ahol átlagos kuplungokat használtunk” – emlékezett vissza. „Élvezetesebb volt, mert én irányítottam, úgyhogy ha ez az F1-ben is így alakul, az nagyon jó lesz.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!