Társoldalunk:

A csapatoknak kell panaszt tenniük az EU-nál

2015.07.10. 18:23

Egy európai parlamenti képviselő aggódik a Forma-1 diktatórikus irányítása miatt, de azt mondja, az istállók nélkül nem tehet ellene lépéseket.

A kis csapatok régóta panaszkodnak arra, hogy nincs beleszólásuk a Forma-1 irányításába, amely diktatórikus módon zajlik, ráadásul igazságtalanul keveset kapnak a sport bevételeiből. Egy brit munkáspárti európai parlamenti képviselő, Anneliese Dodds nemrég írt az aggályairól Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztosnak, és pénteken ellátogatott a Force India főhadiszállására is, ahol azonban kijelentette, hogy önállóan nem tehet lépéseket, vagyis maguknak a csapatoknak kell panaszt tenniük az EU-nál.

„A Marussia és a Caterham tavalyi csődje óta komolyan aggódok amiatt, ahogy a Forma-1 működik" – mondta. „Így nemcsak kevesebb istálló vesz részt a szezon versenyein, hanem"

több száz jól képzett szakember is elveszíti a munkáját és a megélhetését.„Ezért hozakodtam elő már többször a kérdéssel Brüsszelben, hogy kiderítsem, vannak-e versenyjogi problémák, amelyeket meg kell oldani."

A kis csapatok úgy érzik, elnyomják őketForrás: AFP/Boris Horvat

Dodds hozzátette: „A Force Indiánál ma láthattam, milyen nagyszerű szerepet tölthet be a Forma-1 a tudományos és műszaki területen nyújtott munkalehetőségek terén, amelyekből még többet szeretnénk ebben az országban. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen állások eltűnjenek a piacról."

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne azonban nem lát sok esélyt rá, hogy az EU vizsgálatot indít az ügyben. „Én a végzettségem szerint ügyvéd vagyok, és úgy látom, a bizottság beavatkozására kevés lehetőség van" – mondta. „Ha mégis sor kerül rá, majd szembenézünk vele, de nem hiszem, hogy idáig fajulna a helyzet."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!