Vágólapra másolva!
Nem csak a Red Bull oldalán szállhat be az F1-be az Aston Martin, az is lehet, hogy a már most is Mercedes motorokkal versenyző Williams, Force India vagy a Lotus partnereként jelennek majd meg. A Red Bull azt mondja, kitöltik a szerződésüket a Renault-val és az Infinitivel.

Meglepő hírről tudósított múlt szombaton az Autocar című brit autós szaklap: Úgy tudják, a Red Bull az Aston Martin segítségével próbál Mercedes motorokat szerezni az F1-es csapata számára, az ügylet mögött pedig az az Andy Palmer áll, aki korábban az Infiniti vezetőjeként egyszer már megállapodott a brit istállóval. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban kijelentette, hogy 2016 végéig érvényes szerződésük van az Infinitivel és a Renault-val, amit tiszteletben is fognak tartani.

Horner, és a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ugyancsak spekulációnak nevezte, hogy a Ferrari után a Mercedes erőforrásaival is hírbe hozták őket, az osztrák viszont a Speed Weeknek elismerte, hogy felmerült már az Aston Martin és az F1-es csapatot is működtető Red Bull Technologies együttműködése egy esetleges, Adrian Newey által tervezendő utcai autó ügyében. Erről korábban már az Infinitivel összefüggésben is pletykáltak, egyelőre azonban nem lett belőle semmi.

Andy Palmer, az Aston Martin ügyvezetője, az Infiniti korábbi első embere Forrás: Nissan

„Andy Palmer ezen a hétvégén egy Force India belépővel van itt” – mondta Horner, ezzel is nyomatékosítva, hogy nem a Red Bullnak köszönhető a brit vállalatvezető látogatása Silverstone-ban. Az Autosport úgy tudja, nem véletlen, hogy Palmert a Force India látta vendégül, mert a szintén Mercedes motorokat használó Williams és a Lotus mellett ők is versenyben vannak azért, hogy a híres sportautó-gyár partnerei legyenek.

„A paddock mindig tele van pletykával” – nyilatkozta Palmer. „Megoldásokat keresünk, hogy az Aston Martin nevét világszerte ismertté tegyük, ehhez jelenleg elsősorban a sportautó-világbajnokságot (WEC) használjuk. Az én feladatom, hogy felpörgessem az Aston Martint. Vajon ha valami az ölünkbe hullik, és a csillagok együttállása is szerencsés, elgondolkodnék rajta? A válasz, igen.”

A lap szerint az Aston Martin elsősorban legfőbb piaci riválisai, a Ferrari és a McLaren ellenében kíván sikeres lenni, és ehhez egyelőre az egyik csapat autóinak motorburkolatán tűnnének fel. A Mercedes támogatja az elképzelést, viszont erőforrás-szállítóként a saját nevét használná. Az viszont nem egyértelmű, hogy a Red Bullt is hajlandók lennének-e ellátni.

Akár a Williams is viselheti az Aston Martin logóját, de a motorszállító a Mercedes marad Forrás: Williams

Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motosport igazgatója kitérő választ adott. „Ha néhány hónappal ezelőtt megkérdeztek volna, kategorikusan kizártam volna a Mercedes jelenlétét a Red Bullnál. Ma viszont annyit tudok mondani, hogy nem tárgyalunk velük” – jelentette ki, megjegyezve, hogy "az ajtónk nyitva áll." Honfitársa, Niki Lauda viszont „badarságnak” nevezte az ötletet, és elmondta, hogy mivel minden reggel Helmut Markóval reggelizik, tudna róla, ha a két cég közeledne egymáshoz.

Erre viszont kicsi az esély Dietrich Mateschitz és a Daimler menedzsmentje közötti ellentét miatt, aminek az eredetét Lauda sem ismeri. „Mateschitz kezdte az egészet még régen, valamiért, nem tudom az okát” – idézte a Motorsport.com, amely egy névtelenségbe burkolózó Mercedes-bennfentest is megszólaltatott az ügyben. „A Red Bull 2014 februárja óta érdeklődik (a motorok iránt). Minden héten felhívnak! Ha megnézzük, hogyan bánnak a Renault-val, úgy tűnik, nem igazán jó partnerek.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!