Vágólapra másolva!
Azt mondja, beáldozta az időmérőt, mégis az övé lett a pole. Rosberg, aki 1 tizeddel kapott ki tőle Silverstone-ban, úgy érezte, az utolsó körében a bal első gumijával nem stimmelt valami.

A Brit Nagydíj hétvégéjének első napján még Nico Rosberg tűnt az erősebbnek a Mercedes versenyzői közül, de Lewis Hamilton szombatra fordítani tudott, és a Q3-ban futott első körével megkaparintotta a pole-t a hazai pályáján. Elismerte, hogy ez „különleges érzés", és örömmel fogadta, hogy kilenc futamból immár nyolcadszor lett az övé az első rajtkocka. Ezzel

megelőzte Sebastian Vettelt az örökranglistán, amelyen már csak Michael Schumacher és Ayrton Senna van előtte.

„Tavaly az egész szezon alatt összesen hétszer szereztem meg a pole-t, és amikor hátrébbról indultam, sokkal nehezebb volt Nico elé kerülnöm" – ismerte el. „Nehéz megítélni, hogy pontosan miben fejlődtem; a Q3-ban futott első körök nagyon fontosak, és azok nekem az idén minden alkalommal jól sikerültek."

Rosberget és Hamiltont alig 0,113 másodperc választotta el - katt a galériához! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A technikai igazgató, Paddy Lowe szerint a Mercedesnél sem tudták, melyik pilótájuk fog győztesen kikeveredni a párharcból, és Hamilton elismerte, hogy a beállítások és a balansz terén „eléggé össze-vissza" alakult a hétvégéje. Hozzátette: „Az időmérő közben úgy módosítottam valamit a beállításokon, hogy az valószínűleg nem volt igazán jó egy gyors kör szempontjából, a versenyen viszont remélhetőleg kedvező lesz."

Hamilton elismerte, hogy „habár az a kedvenc részem a pályán, pont a középső szektor volt nehéz az erős szél miatt." A Q2-ben kissé kockásra is fékezte a jobb első gumiját abból a közepes keverékű szettből, amellyel rajtolnia kell, de reméli, hogy ez nem okoz majd számára problémát a futamon.

Rosberg bosszús

A másik Mercedest vezető német a Q1-ben és a Q2-ben még a csapattársa előtt végzett, a Q3 első fordulójában viszont 113 ezredmásodperccel mögötte, és ezzel el is dőlt közöttük a küzdelem.

"de akkor a műszerfalon láttam, hogy Lewis egyetlen tizeddel megelőzött, ami bosszantó volt!" – ismerte el. „A másodikban úgy tűnt, javítani fogok, a bal első gumimmal azonban valami nem stimmelt."

Rosberget pénteken egy váltóhiba és -csere, szombat délelőtt pedig olajszivárgás hátráltatta. „Elég döcögős hétvégém volt a különféle műszaki hibákkal, de holnap még így is minden lehetséges lesz, ahogy azt a legutóbb láthattuk" – utalt az Osztrák Nagydíjra, ahol a jó rajtnak köszönhetően sikerült legyőznie Hamiltont, a jelenlegi 10 pontra csökkentve a hátrányát az összetettben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!