Vágólapra másolva!
Eddie Jordan szerint nemcsak a Honda a felelős a csapat küszködéséért, a McLaren vezetőségével is komoly gondok vannak. Szerinte a Ron Dennis által kirúgott Whitmarsh jobb munkát végzett.

A korábbi csapatfőnök, Eddie Jordan úgy véli, a McLaren rosszul teszi, ha csak a motorszállítóját okolja a 2015-ös idény eddigi versenyein látott küszködéséért. Az istálló az idény feléhez közeledve 4 megszerzett ponttal a tabella utolsó előtti helyén áll, a rossz formájukat pedig elsősorban a Honda megbízhatósági gondjainak és gyenge teljesítményének tulajdonítják.

A McLaren főnöke, Ron Dennis nemrég úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy a csapat hamarosan ismét felérhet a csúcsra, hiszen eddig minden egyes versenyükön javulni tudtak. „Tudom, hogy sokak számára nehéz elfogadni ezt a kijelentést, de a mostani csapatunk a valaha volt egyik legjobb McLaren. Egy összeszokott, elhivatott csapatról van szó" – mondta az Independentnek Dennis, aki 1980-ban vette át az istálló irányítását. Bár 2009-ben háttérbe vonult, és Martin Whitmarsh lett a csapatfőnök, négy évvel később újra Dennis lett a McLaren első embere.

Dennis 2013-ban vált meg Whitmarshtól Forrás: AFP

A jelenleg a BBC szakkomentátoraként dolgozó Jordan úgy véli, a McLarennek nemcsak a Honda fejlődésére kellene várnia, hanem a saját menedzsmentjükben is rendet kell tenniük. „Csak árnyékuk önmaguknak, mióta arrogánsan kijelentették, hogy Lewis Hamilton átkozni fogja a napot, amikor elhagyta a McLarent" – nyilatkozta Jordan. „Ez az arrogancia még mindig jelen van a McLaren vezetőségében."

Jordan szerint a McLaren figyelmét elvonja a versenyzéstől az utcai autókra koncentráló projekt, ráadásul az elmúlt években történt változások meggyengítették a menedzsmentet. „Ron Dennis kirúgta Martin Whitmarsht, pedig ő soha nem vezette olyan rosszul a csapatot, mint most Dennis" – vélekedett a Jordan istálló alapítója.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!