Vágólapra másolva!
Többször összeakaszkodott Bernie Ecclestone-nal, és be is perelte már az F1 ügyvezetőjét a német médiamágnás, Dieter Hahn, aki a hírek szerint annak az amerikai-katari konzorciumnak az élére állhat, amely az F1 megvásárlását tűzte ki célul. Ettől még lehetséges, hogy Ecclestone is a helyén marad.

A Constantin Medien nevű rendezvényszervező és médiavállalat többségi tulajdonosa, Dieter Hahn vezetheti azt az amerikai-katari társulást, amely hatalomátvételre törekszik a Forma-1-ben, értesült a Reuters. Hahn korábban a Bild című bulvárlapot kiadó Axel Springernél dolgozott, majd a DSF sportcsatornát vitte sikerre, később pedig a KirchGruppe vezetését vette át, ahol Bernie Ecclestone erőfeszítései ellenére is megszerezte az F1 közvetítési jogait a vállalat számára.

Bár korábban ez nem került nyilvánosságra, a Reuters szerint az 54 esztendős Hahn nevéhez fűződik az Ecclestone ellen 2013-ban folyt bírósági tárgyalássorozat kezdeményezése, melynek során a britet vesztegetéssel gyanúsították meg, és korábban a Deutsche Bankot is térdre kényszerítette Leo Kirch örököseinek oldalán, miután a bank 2002-ben tönkretette Kirch cégét. Hahn ügyvédei 1 milliárd dollárt sajtoltak ki a bíróságon a bankból, amelyet a tárgyalások idején folyamatosan nyomás alatt tartottak.

Már megint Ecclestone helyére pályáznak? Forrás: AFP

Hahn nem kommentálta a Reuters értesüléseit, de a hírügynökség egy névtelen informátort meg tudott szólaltatni, aki azt sem zárta ki, hogy Ecclestone akkor is hivatalban maradhat, ha a német üzletember befolyást szerez az F1-ben. Úgy hírlik, a brit a versenyzéssel kapcsolatos ügyeket kezelné, Hahn pedig a televíziós jogok értékesítését felügyelné.

Az előzmények és Ecclestone elmúlt negyven éves tevékenységének ismeretében nehéz elképzelni, hogy a két üzletember megférne egymás mellett, de a Reuters forrása úgy fogalmazott, hogy „gazdag emberek olykor beperelhetik egymást, közben mégis barátok tudnak maradni.” Ennek egyelőre nyoma sincs, de a múltban azt már többször meg lehetett figyelni, hogy Ecclestone képes olyan üzleti partnerekkel is együttműködni, akikkel korábban megromlott a viszonya.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!