Vágólapra másolva!
Napjaink egyik leggyorsabb női formulaautó-pilótájával, Beitske Visserrel találkoztunk a Hungaroringen, hogy megtudjuk, miért egy férfiasnak tartott sportágban próbál szerencsét, és nehezebb-e érvényesülnie benne, mint a társainak.

Egy versenyhétvégén jobb minél hamarabb interjút készíteni a pilótákkal. A futam előtt már mindenki feszült, utána pedig sokan a lehető leggyorsabban igyekeznek eltűnni a pályáról. Épp ezért a World Series by Renault alkalmával kissé aggódva vettem tudomásul, hogy az AVF csapatánál csak a Formula Renault 3.5 második futama utánra sikerült találkozót egyeztetnem a Formula Renault 3.5 egyetlen női pilótájával, Beitske Visserrel.

A 20 esztendős holland hölgy Európa egyik legkeményebb formulaautós sorozatában versenyez. Egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel, bár a tavalyi második hungaroringi futamot néhány kör erejéig vezette, és az idén, Spában a 2. legjobb időt futotta az egyik időmérőn, mielőtt technikai szabálytalanság miatt kizárták. A tempója viszont megvan, ezért kíváncsiak voltunk, hogyan alakult az a pályafutása eddig, és miként látja a nők szerepét a versenypályákon.

Visser nagyon barátságos, de saját elmondása szerint ez csak a pályán kívül igaz Forrás: DPPI/Alvaro Rivero

A csapat húsz-harminc perc türelmünket kérte a vasárnapi futam leintése után. Mire odaértünk hozzájuk, Visser már nyárias, civil öltözetben, a vendégektől és a sertepertélő szerelőktől távolabb ülve nyomkodta a telefonját, pont úgy, ahogy egy átlagos kortársa tenné a 2-es metrón. Barátságosan fogadott minket, és a kérdésünkre belevágott a pályafutása elmesélésébe.

A papa nyomdokaiban

„Ötéves koromban kezdtem gokartozni. Az apukám régebben túraautókkal versenyzett, és amikor hároméves voltam, megláttam egy gyerekgokartot. Közöltem is a szüleimmel, hogy vezetni akarom. Az ötödik szülinapomra megkaptam" – kezdte a holland hölgy, aki ezúttal a 9. és a 15. helyen zárta a két hungaroringi futamot a Formula Renault 3.5 mezőnyében. „Amikor háromévesen először előhozakodtam ezzel, még túl fiatalnak tartottak, de később mindketten támogattak."

A Formula Renault 3.5-ből már többen is bekerültek közvetlenül az F1-be, de az új szabályok miatt Vissernek más bajnokságban kell sikeresnek lennie, ha tovább akar lépni Forrás: AS Media/Ferran Mallol

Eddig tipikus a történet, bár kétségtelen, hogy Beitske autósport-szempontból jó helyre született. Édesapja korábban BMW-kkel versenyzett, és a felmenői 1962 óta márkakereskedést is üzemeltetnek, így gyanítható, hogy a szülők nem lepődtek meg kislányuk sebesség iránti érdeklődése láttán. Elmondása szerint Visser egy év gyakorlás után már versenyeken is indult, és az iskola mellett heti három napot gokartozott. Ekkor tapasztalta meg először, hogy az ő helyzete más, mint a többieké.

– mesélte feltűnően szerényen, ám azt elismerte, hogy a Williams-tesztpilóta Susie Wolfféhoz hasonlóan az ő sikereit is rossz szemmel nézték a fiúk, de hozzátette, ezen a nagyon magas szinten, ahol most versenyeznek, kötelező a tisztelet.

A sisak alatt mindenki egyforma, csak az eredmények számítanak Forrás: DPPI/Alvaro Rivero

„2011-ben GT-autókkal versenyeztem, majd 2012-ben együlésesekre váltottam” – folytatta Visser. „Az átállás elég jól ment, rögtön az élmezőnyben szerepeltem, és tulajdonképpen sokkal nehezebb volt átszokni (a Formel Mastersről) a Formula Renault 3.5-re. Szerintem az egy sokkal nagyobb ugrás, mint gokartból versenyautóba ülni” – jelentette ki. Ez honfitársa, Max Verstappen példáját látva meglepő, hiszen a 17 esztendős pilóta az F Mastersnél valamivel erősebb F3-ból a Red Bull támogatásával rögtön az F1-be ugrott.

First Lady a Red Bullnál

Egy évvel később, az ADAC Formel Mastersben (ez a Mick Schumachert is felvonultató német F4-es bajnokság elődjének tekinthető) Visser nagy lehetőséget kapott, amikor

első hollandként, sőt első női pilótaként beválasztották a Red Bull tehetségkutató programjába.

„2013-ban beszéltem először dr. Markóval. Elvittek tesztelni a szimulátorba, aztán szerződést ajánlottak. Így megy ez” – elevenítette fel a történetet, amely igen hasonlónak tűnt António Félix da Costa elbeszéléséhez.

Fiúk gyűrűjében: Visser a Red Bull tehetségkutató programjának eddigi egyetlen női tagja volt. Balra az F1-es tesztig jutó António Félix da Costa mosolyog Forrás: GEPA pictures/Red Bull

A Red Bull-lal töltött 2013-as szezon eredményei azonban nem alakultak a várakozásoknak megfelelően, és az év végén Visser be is jelentette, hogy elváltak útjai a vállalattal. Erre nem akart részletesen kitérni, és talán nem is volt rá is szükség, hiszen azon kevesek közé tartozik, akik a Red Bull elbocsátó üzenete után is folytatni tudták a pályafutásukat. „Egy lány kicsit könnyebben talál szponzorokat, de az eredményeket végül mindenképpen szállítani kell” – jegyezte meg.

Ez annak tekintetében érdekes meglátás, hogy a Williams hiába alkalmazza tesztpilótaként Susie Wolffot,

egyetlen olyan szponzort sem tudtak még szerezni, amely kifejezetten a női célcsoport számára kínál termékeket vagy szolgáltatásokat.

Ezen a téren egyelőre Carmen Jordá sem hozott fellendülést a Lotus háza táján. Noha Visser korábban versenyzett az F1 betétfutamaként megjelenő GP3-ban, elmondása szerint személyesen nem ismeri Wolffot, és nem törődik azzal, hogy a skót pilótanő kitapossa-e számára az F1-be vezető utat.

Visser futamot is nyert a Formel Mastersben, a Red Bull mégsem tartotta meg. Visser túl tudott lépni ezen, és most magasabb szinten versenyez Forrás: GEPA pictures/Dutch Photo Agency

„Szerintem rendben van" – mondta némi hezitálás után, amikor Wolff teljesítményéről kérdeztük. „Néhány teszten túl van már, és gyorsnak is bizonyult, úgyhogy szép munkát végzett." Visser válaszából úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli Wolff szereplése, de a korábbi női F1-es pilóták, például a nagydíjon még 1958-ban elsőként rajthoz álló Maria Teresa de Filippis eredményei sem foglalkoztatják.

– jegyezte meg.

Nem a női F1 a cél

Beszélgetésünk egy pontján Visser udvariasan félbeszakított, kezdődött ugyanis a Eurocup Formula Renault 2.0 második futama. Szótlanul, látható érdeklődéssel figyelte a rajtot, majd az első kör eseményeit, ezután tértünk vissza a saját jövőjével kapcsolatos témákra. Már a második szezonját tölti a Formula Renault 3.5 mezőnyében, az F1 felé pedig csak akkor tudna továbblépni, ha máshol is bajnoki címeket szerezne, hiszen jövőre már életbe lép az FIA új szuperlicenc-szabályzata.

Bár az új rendszer kizár szinte mindenkit, aki nem győz erős bajnokságokban, Visser szerint az FIA ötlete „elég jó, csak át kell gondolniuk, hogy az F3 miért ér több pontot, mint ez" – utalt a Formula Renault 3.5-re. Megemlítette a DTM leértékelését, és elismerte, hogy saját maga számára jelenleg a GP2-t tartja az egyetlen alternatívának.

Visser az "igazi" F1-et vette célba, de nem csak azért lesz nehéz dolga, mert nőként próbál érvényesülni a férfiak között Forrás: GEPA Pictures/Red Bull

„A célom, hogy az F1-ben versenyezzek. Most csak a következő futamokra fókuszálok, az év végén aztán majd eldöntjük, jövőre mi történik" – szólt a tipikus autóversenyző-nyilatkozat. Visserrel beszélgetve persze nem lehet elkerülni a Bernie Ecclestone által felvetett – és több női F1-es pilóta által élesen elutasított – női F1 témáját sem, főleg, miután a holland hölgy egyetértett azzal, hogy a női versenyzők kis száma miatt a hölgyek statisztikailag hátrányban vannak a férfiakkal szemben.

„Ha kapnánk egy saját bajnokságot, talán segítene, hogy több lány próbálja ki magát, de az én célom, hogy a legjobbak között menjek, és ehhez a fiúkat is le kell győznöm"

– jelentette ki. Azt viszont elismerte, hogy talán elgondolkodna a részvételen egy ilyen sorozatban, ha az nem a végcél, hanem ugródeszka lehetne a jelenleg is létező Forma-1 felé.

Csak keveseknek sikerülhet

Visser pontosan olyan benyomást keltett, mint bármelyik fiatal versenyző a színvonalas utánpótlás-sorozatok valamelyikéből.

A pályán ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint a többiekre,

és a pályafutását is ugyanolyan tényezők – a család anyagi háttere és a szponzorok kegyelme – határozzák meg, mint bárki másét ebben a sportágban.

Fizikális szempontból sem látni előtte akadályt: fél órával a nagy megterhelést jelentő verseny leintése után kedélyesen beszélgetünk a kemény edzések ellenére is nőies alkatú hölggyel, aki szemlátomást a rekkenő hőségben sem merült ki a vezetéstől.

Objektív oka egyelőre nincs annak, hogy a női pilóták ne lehetnének sikeresek akár a motorsport királykategóriáiban is. Az viszont érezhető, hogy

a szülők még a 21. századi Nyugat-Európában sem tekintik a lányok számára releváns sportágnak az autóversenyzést,

így a néhány női résztvevő látványosan vall kudarcot.

„Nyilvánvalóan vannak lassú lányok, ahogy fiúk is” – mutatott rá Visser. „Rengeteg fiú próbálkozik, mégis csak páran jutnak el az F1-be. A lányok közül csak kevesen próbálkoznak, így nekik persze kevesebb esélyük lesz elérni a céljukat.”