Vágólapra másolva!
Elfékezte az egyik pénteki szuperlágy gumiját, így kénytelen volt a keményebb keveréken hosszú etapot futni. Sebastian Vettelnek viszont még erre sem volt lehetősége, mert ismét elromlott a váltója.

A Ferrari tartotta az iramot a Mercedesszel az Osztrák Nagydíj nyitónapján, de a csapatnál aggódhatnak a megbízhatóság miatt: Sebastian Vettelnek délelőtt és délután is idejekorán véget ért az edzés váltóproblémából kifolyólag. Az első tréningen a német mindössze 4 kört tudott megtenni, és a másodikon is 13-22-vel kevesebbet, mint az élmezőny többi tagja, ráadásul kimaradtak neki a versenyre való felkészülés szempontjából kulcsfontosságú hosszú etapok.

Épp az egyik ilyet kezdte meg, amikor az etap 4. mért körében a Ferrari rádión felszólította, hogy lassú tempóban térjen vissza a bokszba, mert egy olyan probléma ütötte fel a fejét, amire nincs azonnali gyógymód. "Gond volt a váltóval, az egyik érzékelő beriasztott" - nyilatkozta Vettel a második edzést követően a Sky Sportsnak. "Most nyilván alaposabban szemügyre vesszük. Nem tudjuk, mi a probléma forrása, de úgy tűnik, nincs összefüggésben a délelőttivel."

Sebastian Vettel szerelőinek sok dolga volt pénteken Forrás: AFP/Andrej Isakovic

"Ezen a pályán fontos ráérezni a ritmusra, mert rövid a kör. Ebben sokat segít, ha minél több kört megteszünk, és nekünk nem sikerült annyit, amennyit szerettünk volna. Ez van."

Vettel elismerte, hogy értékes időt vesztett, de nem aggódik a meghibásodás miatt, és azt sem bánta, hogy egy edzésen jött elő. Meglepetésre a legjobb idővel zárta az edzésnapot, bár Lewis Hamilton valós gyorsaságára például nem derült fény, mert a szuperlágy gumis időmérős köreit elrontotta, és szokás szerint azt sem tudni, hogy a Ferrari és a Mercedes mennyit tankolt az autóiba.

A német csak bizakodni tud, hogy megszorongathatják a Mercedest. "Mindig képesek javulni szombatra. Reméljük, hogy tapadni tudunk rájuk, és nyomás alá helyezzük őket" - közölte. "Ma nem sok kört tettem meg, de az autót jónak és ütőképesnek éreztem."

Matteo Binotto, a Ferrari motorprogramjának főnöke azt állította, a csapatnál nem számítanak büntetést jelentő váltócserére. „A két probléma független volt egymástól" - magyarázta. "Délelőtt az erőátvitellel akadt gond az autó hátuljában. Elemeztük a problémát, megoldottuk, és nem tartunk tőle, hogy megismétlődik a hétvége folyamán. Délután a sebességváltóval volt baj, de megvizsgáltuk, mi történt, és igyekszünk kijavítani a hibát."

Räikkönen öngólt lőtt

Kimi Räikkönen 3. lett a tabellán, két és fél tizeddel lemaradva a 2. Nico Rosbergtől. A finn "átlagosnak" nevezte a pénteki napot, bár sokat ártott magának azzal, hogy az 1-es kanyarnál kockásra fékezte a jobbelső szuperlágy gumiját - ahol egész nap rengeteget hibáztak a versenyzők -, így később egyáltalán nem tudta használni azt. "Ezzel szerettem volna a hosszú etapomat teljesíteni, de keresztbe tettem saját magamnak" - vallotta be önkritikusan.

Kimi Räikkönen délutáni programja sem a tervek szerint alakult Forrás: AFP/Andrej Isakovic

"Nem úgy alakult, ahogy akartuk, de a lágy keverékkel megtettük a hosszú etapot, és többé-kevésbé minden rendben volt. Mindazonáltal maradtak olyan területek, amelyeken javítanunk kell holnapra."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!