Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel versenymérnöke szerint Ausztriában nehéz lesz előzni, így már az időmérőn is megpróbálnak majd nyomást gyakorolni a Mercedes pilótáira. Riccardo Adami méltatta Vettel csapatépítő szerepét is.

A Red Bull Ring jellegzetes karaktere miatt a Ferrari nem csupán a versenytempóra, hanem az időmérős teljesítményre is fókuszálhat a hétvégi Osztrák Nagydíjon, árulta el Sebastian Vettel versenymérnöke, Riccardo Adami. Ez annak fényében meglepő, hogy 2015-ben normális körülmények közepette még senkinek sem sikerült legyőzni a két Mercedest az időmérőkön, tavaly viszont a két Williams pont Ausztriában orozta el az első sor rajtkockáit az Ezüstnyilak elől.

„Az osztrák pálya nagyon rövid, és nehéz rajta előzni, ezért már az időmérőn is maximális teljesítményre törekszünk majd. Az ellenfeleinket a stratégiával is megpróbálhatjuk nyomás alá helyezni úgy, hogy a maximumot hozzuk ki a lágy és a szuperlágy gumikból. Ezekre a hosszabb etapok során kiemelt figyelmet kell fordítanunk a pénteki edzéseken” – nyilatkozta Adami a Scuderia futamelőzetesében.

A Ferrarinak nem kellett változtatni első szárnyain, a Mercedesnek igen Forrás: AFP

A Ferrari Barcelonában egy komolyabb aerodinamikai csomagot, Kanadában pedig új motorváltozatot vetett be. Habár az eredményeket illetően egyik sem hozott előrelépést, az olaszok meggyőződése, hogy folyamatosan javulnak. „Az autóval kapcsolatos fejlesztési programunk folyamatosan zajlik, hiszen minden téren javítani akarjuk az SF15-T-t, amilyen gyorsan csak lehet” – jelentette ki Adami. „Újításokat tervezünk bevetni ezen a futamon, aztán a szezon további része során is.”

Az ellenfelek közben az FIA szigorúbb szárnytesztjei miatt voltak kénytelenek változtatni az autóikon. Az Auto Motor und Sport úgy tudja, Kanadában a Mercedes, a Red Bull, a Toro Rosso és a Lotus is apró alátámasztásokkal látta el az első vezetőszárnyaik terelőlapjait, amelyek az előző futam óta 60 N terhelés alatt is csak 3 mm-t mozdulhatnak el. Vettel kanadai motorhibája miatt a futamon a Mercedes fellélegezhetett, de az idők alapján úgy tűnt, a négyszeres világbajnok akár meg is szoríthatta volna a győztes Ezüstnyilakat.

Újabb elismerés Vettelnek

Amióta a tél folyamán Sebastian Vettel csatlakozott a Scuderiához, záporoznak irányába a dicséretek a csapat részéről. Korábban Maurizio Arrivabene hasonlította őt legendás elődjéhez, Michael Schumacherhez, nemrég pedig Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke jelentette ki, hogy Vettel az ideális pilóta a márka számára. Adami újabb jellegzetességet emelt ki vele kapcsolatban, amely a korábbi hétszeres világbajnokra emlékeztet.

„Hosszú évek óta ismerem Sebastiant, és elmondhatom, hogy a személyisége ugyanaz maradt: már újonc korában is nagyon profi volt, de az évek során felnőtt” – nyilatkozta Adami, aki testközelből élte át, ahogy Vettel a Toro Rossóval megnyerte a 2008-as Olasz Nagydíjat. „Amikor megújítottuk az együttműködésünket a Ferrarinál, rájöttem, hogy ma még tudatosabban használja ki az adottságait. Mindenképpen képes arra, hogy jelentősen hozzájáruljon a munkához, és egy nagyon hatékony csapatot építsen maga köré.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!