Társoldalunk:
Hírlevél

A Sauber szerint az F1-ből lehetetlen megélni

2015.06.16. 11:31

A küszködő svájci istálló főnöke úgy véli, egy F1-es csapatot manapság csak úgy lehet eltartani, ha más tevékenységekből is származik bevétele. Monisha Kaltenborn nem utasítja el az egymással versengő csapatok együttműködését, de az ügyfélautókat továbbra sem támogatja.

Ismét kritizálta az F1-ben uralkodó pénzügyi rendszert a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn, aki a 2015-ös szezon előtt két ülésre hat fizetős pilótával is versenyzői szerződést írt alá a svájci istálló anyagi gondjainak enyhítése érdekében. Az indiai születésű jogászt később börtönbüntetéssel fenyegették meg, miután az egyik hoppon maradt jelölt, Giedo van der Garde az Ausztrál Nagydíj előtt beperelte a Saubert.

Kaltenborn többször is felszólalt az egyenlőtlenül elosztott jogdíjbevételek miatt, mivel a Sauber – valamint a Lotus és a Force India is - aránytalanul alacsony összegekhez jut, így szerinte önmagukban nem finanszírozható a független csapatok működése. „Gyakorlatilag lehetetlen túlélni, hacsak nincs valami más bevételünk egy harmadik féllel folytatott üzletből vagy más forrásból” – mondta az Autosportnak. „Ezt az üzleti tervet nem lehet működőképessé tenni, amíg nem változik a bevételek eloszlása” – utalt a jogdíjakból nekik járó összegre.

Monisha Kaltenborn szerint az F1-es csapatok csupán a versenyzésből nem tudnak megélniForrás: Sauber Motorsport

A Sauber csapatfőnöke úgy véli, manapság csak egy nagyobb F1-es csapattal való együttműködés révén lehet bejutni a világbajnokságba, ahogy a jövőre debütáló Haas is teszi. Kaltenborn viszont attól tart, hogy ez végül az ügyfélautók megjelenéséhez vezethet, ami véleménye szerint veszélyezteti az önálló konstruktőrök által végzett fejlesztések finanszírozását. Azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy más szempontok mentén akár ők is együttműködjenek nagyobb istállókkal.

„Lehet olyan megállapodást kötni egy nagy csapattal, hogy az egyik pilótájukat versenyeztetjük, vagy több pénzhez jutunk a jogtulajdonostól, de nem ebbe az irányba kellene tartanunk. Az embernek meg kell tudnia állni a saját lábán" – mondta, ami újabb burkolt utalás a költségcsökkentés szükségszerűségére. Kaltenborn arra is emlékeztetett, hogy korábban már ők is együttműködtek a Ferrarival, amikor 2002-ben és 2004-ben a Scuderia tesztpilótája, Felipe Massa versenyzett náluk.

„Ez viszont soha sem ment el odáig, hogy az ő B csapatukká váltunk volna. Minden azon múlik, hogyan kooperálunk az adott istállóval. Elfogadjuk, hogy stratégiai szerepet játszhatunk a versenyükön? Nem hinném, hogy ez a helyes irány. Túl sok problémát vet fel” – nyilatkozta, de arra nem tért ki, hogy Peter Sauber irányítása alatt a svájciak többször segítették a Jean Todt által vezetett Ferrarit a pályákon és a tárgyalóasztaloknál egyaránt.

Az F1 még mindig megéri

Kaltenborn nem akart elrettenteni senkit az F1-ben való szerepléstől, de úgy vélte, az új nevezőknek is „önálló, független csapatoknak” kell lenniük, amelyeknek „tudni kell, hogy nehéz feladatra vállalkoztak.” Figyelmeztetett, hogy a potenciális új csapatok megszólításához át kell gondolni a bevételek elosztását, de kiemelte, hogy a Forma-1 üzletileg még manapság is vonzó környezet.

„Az F1 még mindig a legjobb felület arra, amit képvisel” – jelentette ki. „Persze, megvannak a problémáink, hiszen talán kifelé nem a legszebb arcunkat mutatjuk, de ez még mindig egy fantasztikus sport, nagyszerű kihívásokkal. Úgy gondolom, érdemes új csapatoknak beszállniuk, de reális elvárásokkal. Nem törekedhetnek csupán arra, hogy egy másik istállóhoz csatlakozzanak.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!