Vágólapra másolva!
Pedig az F1 előtt megnyert gyakorlatilag mindent, amiben elindult. A hétvégén elsőre meghódította Le Mans-t a Porschével.

Nico Hülkenberg eddigi pályafutása legnagyobb sikerének nevezte a Nick Tandyvel és Earl Bamberrel trióban aratott Le Mans-i meglepetésgyőzelmét. A 17-es rajtszámú Porsche 919 Hybrid tagjai közül korábban csak Tandy állt rajthoz a legendás 24 óráson, és ő is egy GTE-autóval, a hármas mégis nyílt küzdelemben került az élre. A helyüket a verseny utolsó kétharmadában komolyan nem is veszélyeztette senki.

Earl Bamber, Nico Hülkenberg és Nick Tandy a le Mans-i dobogón Forrás: Porsche

„Ez óriási eredmény, a legnagyobb a pályafutásom során" – mondta a 27 éves Hülkenberg, aki az F1-ben 83 nagydíj alatt még a dobogóra sem állhatott fel, előtte viszont bajnok lett szinte az összes kategóriában, amelyben elindult: a GP2-ben, az F3 Euróban, a Formula BMW ADAC-ban, az A1GP-ben, valamint megnyerte a zandvoorti F3 Masterst is.

„A versenynek még csak most volt vége, úgyhogy nehéz megemésztenem a történteket, de a következő pár napban biztos sikerülni fog" – tette hozzá. „Fantasztikus élmény volt számomra megérkezni idei az F1-es környezetből, és átélni egy olyan versenyt, mint a Le Mans-i. Nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltam, azért pedig különösen, hogy elsőre megnyertük ezzel a két sráccal, aki máris legendának érezheti magát."

A turbó éjszaka volt ébren

A 31 éves Tandy, a német Porsche Carrera Cup 2011-es bajnoka szerint a hármas győzelméhez az jelentette a kulcsot, hogy a 919 Hybrid turbója, amelynek a fölös energiáját visszatáplálják a hajtásba, éjszakai hűvösben igazán életre kelt. Ráadásul ugyanúgy négy etapot tudtak teljesíteni egy szett gumival, mint az Audik.

Ám miközben a legfőbb riválisuk több problémába is belefutott, a Porsche mindhárom autója említésre méltó műszaki hiba nélkül teljesítette az 5383 kilométert, ami a német cég sportprogramját irányító Andreas Seidl szerint azért meglepő, mert ez a tesztek során sohasem sikerült nekik.

A győztes autó, a 19-es rajtszámú Porsche 919 Hybrid a célban Forrás: Origo

„A mi autónk versenye teljesen zökkenőmentesen alakult" – erősítette meg Hülkenberg. „A tempónk nagyszerű volt, nem követtünk el hibákat, és jó ritmust vettünk fel. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki pokolian kemény erőbedobással, sok alvás nélkül dolgozott a csapatért – a mai eredménnyel megtérültek az erőfeszítéseik."

Nem a büntetésen bukták el

Miközben Mark Webber a Porsche másik triójának tagjaként a 2. helyet szerezte meg, Hülkenberg az 1991-ben a Mazdát győzelemre vezető Johnny Herbert óta az első aktív F1-es versenyző lett, akinek sikerült nyernie Le Mans-ban.

Webbernek éjszaka be kellett állnia a bokszba egy 1 perces stop&go büntetésre, mert a csapattársa, Brendon Hartley egy sárga zászlós szakaszon nem tartotta be a sebességkorlátozást, a Red Bull volt F1-es versenyzője azonban elismerte, hogy nem ezzel bukták el a győzelmet.

„Nyilván nem jó elveszíteni fél kört, de szerintem ennek a végeredmény szempontjából nem volt jelentősége – a 19-es autó megérdemelten nyert" – vélte Webber. „Nem hiszem, hogy az időveszteségünk nélkül előttük végeztünk volna. A 19-es pilótái egyszerűen nagyszerű munkát végeztek. Kivételesen jól vezettek, különösen éjszaka. Nemcsak az Audikat, hanem a többi Porschét is faképnél hagyták."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!