Vágólapra másolva!
Nem hozták előnyösebb helyzetbe őt azzal, hogy a mérnöke beszélt neki Rosberg autójának állapotáról, akinek viszont nem válaszoltak, amikor Hamiltonról kérdezett.

A Mercedes Kanadában látható hiba vagy csapaton belüli viszály nélkül hozta az előre valószínűsített kettősgyőzelmet, de az Ezüstnyilak csapatfőnöke, Toto Wolff kénytelen volt Kanadában is magyarázkodni, miután az első helyért küzdő pilótáikat eltérő mértékben tájékoztatták a másik autójának állapotáról.

A futamot simán megnyerő Lewis Hamiltonnak az üzemanyaggal kellett spórolnia, Nico Rosbergnek pedig a fékekkel kellett óvatosan bánni. Ezt viszont csak Hamilton tudta pontosan, mivel őt a mérnöke tájékoztatta arról, hogy takarékoskodnia kell. Peter Bonnington azt is elárulta neki, hogy Rosbergnek gondjai vannak a fékekkel. A német versenyző mérnöke, Tony Ross ugyanakkor Rosbergnek azt felelte, „nem válaszolhat" a Hamilton üzemanyagszintjével kapcsolatos kérdésre.

Hamiltonnak többet árultak el Rosberg gondjairól, mint fordítva, de azt állítják, nem tudatosan Forrás: AFP/Jewel Samad

A futam után Christian Danner, az RTL kommentátora a Bildnek azt mondta, Bonnington ezzel „egyértelmű előnybe hozta" Hamiltont. A brit mérnök a korábbi F1-es pontszerző, Marc Surer szerint is a szabályok „szürkezónájába" lépett a rádióüzenettel, mivel tavaly óta vezetéstechnikai tippeket tilos adni a pilótáknak, és ebbe beletartozik az is, hogy nem tudhatják, a csapattársuk hol jobb a pályán, illetve az aktuális lehetőségei mit engednek meg. A szabályozás azonban nem egyértelmű, és nem is részletes, így bár ebből az ügyből egyelőre nem kerekedett botrány, már máskor is elhangzottak véleményes üzenetek a mérnökök részéről.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke „példásnak" nevezte, ahogy Ross kezelte a helyzetet, és már a futam után jelezte, hogy házon belül megbeszélték már az esetet, de azt visszautasította, hogy a monacói ballépés után Hamiltont favorizálták a kommunikáció során. „A Lewis mérnökétől származó kijelentés nem befolyásolta a verseny menetét. Ismét leszögezem, a pilótáink abszolút egyenlő elbánásban részesülnek" – jelentette ki.

Wolff ugyanakkor célzott rá, hogy Bonnington figyelmetlenségből válaszolhatott Hamilton kérdésére, mert az édesapja a héten halt meg, ezért nem feltétlenül tudott zavartalanul koncentrálni a feladataira.

Rosberg nem akadt ki

Bár hasonló helyzetekből alakult már ki perpatvar a Mercedes bokszában, Rosberg ezúttal nem utalt arra, hogy elégedetlen lett volna csapata eljárásával, ami nem segítette őt hozzá egy értékelhető támadás megindításához Hamilton ellen. Szerinte nagy kihívást jelentő versenyen vannak túl, mivel óvatosan kellett vezetniük, így a helyzet „mindkettőnk számára egyforma volt."

Az információhiánnyal kapcsolatban a futam utáni sajtótájékoztatón bővebb magyarázattal is szolgált, és elismerte, hogy segített volna neki, ha tudja: Hamiltonnak takarékoskodnia kell a benzinnel.

„Nem tudhattam, hogy Lewisnak gondjai akadnak-e a végén vagy sem, pedig az segíthetett volna megítélni, hogy nekem mikor mennyi üzemanyagot kell megtakarítanom, és mikor érdemes nyomást gyakorolnom rá. Sajnos manapság már tilos ilyen információkat közölni, úgyhogy én sem juthattam hozzá."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!