Vágólapra másolva!
A Manor versenyzőinek párharca feltűnően egyoldalúan alakult eddig – a spanyol versenyző szerint az okot a mérleg mutatja meg.

Roberto Merhi és Will Stevens háziversenyéből eddig az utóbbi került ki győztesen: 4:1 arányban verte a csapattársát az időmérőkön, és a négy alkalomból, amikor mindketten eljutottak a célig, háromszor ő végzett előrébb. Pontokat a sereghajtó Manor lényegében tavalyi autójával egyiküknek sem sikerült szereznie, az istálló idei legjobb eredményét viszont Merhi érte el Malajziában, ahol 15. lett.

A 24 éves spanyol versenyző – aki tavaly a 3. helyet szerezte meg a Formula Renault 3.5 összetettjében, és az idén az F1 mellett újra indul abban az utánpótlás-sorozatban is – azt állítja, elsősorban azért áll rosszabbul Stevenshez képest, mert jelentősen nehezebb nála. Habár az autók minimális tömegét a pilótával együtt határozzák meg, hogy a könnyebb versenyzők ne kerüljenek előnybe, a súlyelosztást így is befolyásolja, hogy milyen nehezek.

Merhi még mindig 10-11 kg-mal nehezebb Stevensnél Forrás: Manor Facebook

Merhi azt állítja, a tíz kiló plusz révén az ő autójának súlypontja előrébb van Stevenséhez képest. „Melbourne óta 4-5 kilót fogytam" – árulta el az Autosportnak. „Akkor 14-15 kilóval voltam nehezebb nála, míg most 10-11 kg lehet a különbség közöttünk. Nem tudom, még mennyit veszíthetek a súlyomból. Azt gondoltam, az 5 kg a maximum. Újabb 5-öt már nagyon nehéz lenne leadnom. Az első 2 még menne valahogy, a következő 3 viszont borzasztó kemény lenne, szóval lehet, hogy kizárólag salátát ehetek!"

Merhi a monacói időmérőn győzte le először Stevenst, és sikerült a versenyen is előtte célba érnie. A hercegség kanyargós pályáján azonban a szokásosnál kevésbé számít a motorerő, és a spanyol versenyző azt állítja, az autója az egyenesekben valamiért lassabb a csapattársáénál, ami ezen a hétvégén, Montrealban ismét okozhat gondokat.

„Barcelonában gondjaink voltak a végsebességgel" – mondta. „Az enyém kisebb volt, mint Willé, ezért gondoskodnunk kell róla, hogy mindkét autónké egyforma legyen." Merhi – aki eredetileg csak az első pár versenyre kapott pilótaülést a Manortól, de egyelőre úgy tűnik, a közeljövőben megtarthatja a helyét – ettől függetlenül úgy véli, neki és Stevensnek „többé-kevésbé" azonos felszerelést biztosít a csapat.

Leimert igazolták tartaléknak

Közben a Manor bejelentette, hogy a GP2 2013-as bajnokát, Fabio Leimert igazolta tartalékpilótának a szezon hátralévő részére. A 26 éves, svájci versenyző eddig egyetlen tesztnapot töltött egy F1-es autó volánjánál – még 2011 novemberében vezetett a Saubernél – és mivel nem sikerült továbblépnie a királykategóriába, tavaly a WEC-ben indult a Rebellion Racing LMP1-es autójával.

A Manor azt ígéri, Leimer bizonyos nagydíjak péntek délelőtti szabadedzésén is részt vehet majd. „Emiatt különösen izgatott vagyok, de már várom azt is, hogy sok időt tölthessek a csapattal a pálya mellett, az észrevételeimmel és a mérnöki területen szerzett tapasztalataimmal segítve őket. Szeretnék minél többet tanulni az F1 működéséről" – mondta Leimer. „Ez hatalmas lépés számomra. Már nagyon szeretném elkezdeni a munkát, remélhetőleg meghálálhatom a bizalmat."

A Marussia jogutódja, a története során csak egyszer pontot szerző Manor az utóbbi időben több fronton erősíteni próbál: a napokban jelentették be, hogy tanácsadóként leigazolták Bob Bellt, a Mercedes egykori technikai igazgatóját, míg főmérnökként Gianluca Pisanellót, főtervezőként pedig Luca Furbattót szerződtették.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!