Vágólapra másolva!
A DTM-ben versenyző Daniel Juncadella elárulta, több másik versenyzővel együtt rendszeresen teszteli a Mercedes brackley-i szimulátorát. A németeknek dolgozik egy neve elhallgatását kérő pilóta is.

A német túraautó-bajnokságban (DTM) a Mercedes egyik autóját vezető Daniel Juncadella elárulta, ő csak egyike annak a mintegy féltucat versenyzőnek, akik rendszeresen tesztelik a németek F1-es szimulátorát a csapat brackley-i központjában.

Juncadella tavaly a Force India tartalékpilótája volt, s bár idén elsősorban a DTM-ben való versenyzésre koncentrál, az F1-es kapcsolatait sem szakította meg. A spanyol a Marcának nyilatkozva elárulta, a Mercedes tavaly komoly toborzást tartott a szimulátoros munkára.

A Mercedes nemcsak a pályán, hanem a brackley-i központban is keményen dolgozik Forrás: Farkas Péter (Origo)

„2014 végén 10-12 versenyzőt teszteltek, közülük választották ki azokat, akik osztoznak a szimulátorban végzett munkán" – nyilatkozta, majd hozzátette, ő heti két napot tölt Brackley-ben. „A szimulátorban nagyon pontos adatokkal dolgozunk, rengeteg pénzt fektettek bele. Ez fizikai és pszichés szempontból is kemény munka."

Juncadella elárulta, a Mercedes különböző szériákból válogatta össze a szimulátorban tesztelő pilótákat: köztük van a csapat jelenlegi tartalékpilótája, a szintén a DTM-ben szereplő Pascal Wehrlein, a Toyota WEC-csapatában versenyző korábbi F1-es pilóta, Anthony Davidson és a Formula Renault 3.5-ös kategóriájában vitézkedő Jazeman Jaafar is. Juncadella elmondása szerint még legalább egy versenyző dolgozik a szimulátorban, ő azonban neve elhallgatását kérte.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!