Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő nagy fölénnyel zsebelte be a csapatfőnökök elismerését. Vettelt jelenleg többre tartják Alonsónál.

Lewis Hamiltont választották az F1 jelenlegi legjobb versenyzőjének a csapatfőnökök az Auto Bild felhívására. A szavazáson a brit pilóta összesen 35 pontot gyűjtött a 10 vezető szavazatai alapján, Sebastian Vettel 22-vel a 2. lett, Fernando Alonso pedig némi meglepetésre csak 12 pontot kapott. A Monacói Nagydíj után Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elismerően nyilatkozott frissen újraszerződtetett pilótájáról.

„Lewis kivételes az autóban, folyamatosan fejlődik, versenyzőként és emberként is egyaránt felnőtt” – mondta az osztrák, aki „tökéletes pilótaként” jellemezte Hamiltont. A világbajnoki címvédő kijelentette, sokat jelent neki a csapatfőnökök elismerése, amelyek között a Ferrarit képviselő Maurizio Arrivabene véleménye is szerepelt. „Lewis gyors, mentálisan erős, nagyon kiegyensúlyozott, és remek formában van” – vélte az olasz.

A csapatfőnökök szerint ő most a legjobb Forrás: Mercedes AMG Petronas

Franz Tost a Toro Rosso részéről viszont inkább Vettelt méltatta Alonso ellenében. „Alonso értéke visszaesett, mert a jelleméből adódóan szükségtelenül bizonytalan helyzetbe hozta magát” – foglalta össze. „A másik oldalon Vettel viszont javított a megítélésén a Ferrari motiválásával és visszavezetésével a helyes útra. Számomra ezért Sebastian a legjobb, hiszen ő egyben a legokosabb is.”

Alonso után Kimi Räikkönen, Valtteri Bottas, Jenson Button és Daniel Ricciardo következett a listán - mindannyian megelőzték Hamilton csapattársát, Nico Rosberget, aki mindössze 1 ponttal csak a 8. helyen végzett.

Mentálisan erősebb lett

Hamilton a múltban többször látványosan elvesztette a fejét, ha az események számára kedvezőtlenül alakultak, az előző, monacói futamon viszont méltósággal kezelte, hogy önhibáján kívül lemaradt a szinte biztos futamgyőzelemről. Azt viszont továbbra sem tudni, hogy pontosan miért állt meg a levezető körén a Portier kanyarban - többen úgy vélik, hogy Ayrton Senna 1988-as akciójához hasonlóan ő is az autóját hátrahagyva, rögtön távozni akart a pályáról.

Hamilton (jobbra) majdnem lelépett a monacói eredményhirdetés előtt? Forrás: Daimler

„Szerintem egyenesen hazamegy” – viccelődött Vettel a rádión, amikor meglátta a levezető körben félreálló Mercedest. Egy névtelenségbe burkolózó csapattag az Auto Motor und Sport szerint megerősítette, technikai indoka nem volt Hamilton megállásának, akit valószínűleg az térített jobb belátásra, hogy a mérlegelés elmulasztása miatt biztosan kizárták volna, és a díjátadó kihagyása is súlyos szankciókat vont volna maga után.

Feszültség továbbra is van

Miután Nico Rosberg ölébe hullott a monacói győzelem, a közönség figyelme megint Hamilton és a német együttműködésére vetült. A Mercedes párosa tavaly elkeseredett küzdelmet vívott a világbajnoki címért, az ütközésekről és verbális adok-kapoktól sem mentes rivalizálás végül a brit győzelmével zárult. Ennek fontos állomása volt, hogy Hamilton kijelentette, többé már nem barátok gyerekkori ellenfelével, és ezt most Rosberg is megerősítette.

„Manapság már nehezebb” – ismerte el az RTL-nek. „Mindketten nagyon ambiciózusok vagyunk, így nem könnyű a helyzet. Jól kijövünk egymással, de már nem vagyunk a legjobb barátok. Akadnak jobb időszakok, amikor néha együtt nevetünk, aztán jönnek rosszabbak, amikor feszültebb a viszonyunk” – magyarázta a német, aki azt is elmondta, hogy még a magánéletben is figyelik, mit csinál a másik.

„Elég gyakran összefutunk, mivel ugyanabban a konditeremben edzünk” – utalt arra, hogy Monacóban még a lakásuk is közös házban található. „Mindketten odafigyelünk, hogy mit csinál a másik, nehogy valamiéyen előnyhöz jusson.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!