Vágólapra másolva!
A sportág törzsközönségét kérdezik arról, hogy milyen szabályokat és szolgáltatásokat tartanak fontosnak, valamint a médiafogyasztási szokásokat próbálják felmérni. Sebastian Vettel, a GPDA társigazgatója kíváncsian várja az eredményeket.

Az F1-es pilóták szakszervezete, a GPDA is beszállt az F1 népszerűségének fenntartásán dolgozó mozgalomba, és első lépésként rajongói közvélemény-kutatást hirdetett Monacóban. Az eredetileg a sportág biztonságának javítása érdekében lobbizó szervezet tagjai elismerik, hogy rajongók nélkül a világbajnokság nem életképes, ezért szeretnék jobban megismerni a közönség igényeit.

„Kiderülhet az is, hogy az emberek talán azokat az időket szerették, amikor Michael Schumacher négy bokszkiállással nyert Magny-Cours-ban (2004-ben), és szerintük ez a tankolások lehetőségének volt köszönhető” – nyilatkozta Alex Wurz, a GPDA elnöke a Motorsport.comnak. „Azt mi tudjuk, hogy akkoriban gumiháború is volt, azon az adott pályán nagyon lágy gumikat használtak, és a rövid bokszutca is elősegítette a győzelmét” – utalt az egykori Ferrari-pilóta egyik diadalára.

A GPDA nem csak a sajtóval cserélne eszmét Forrás: Mercedes AMG Petronas

A körülbelül egy óra alatt, angol nyelven kitölthető online kérdőív egyebek mellett az adott érdeklődő F1-gyel kapcsolatos viszonyáról, médiafogyasztási szokásairól, a főbb szabályokról alkotott véleményéről érdeklődik, de megkérdezik azt is, mi szórakoztatja igazán a versenyekre kilátogatókat, és azt is megpróbálják felmérni, hogy a versenyzők iránt milyen elvárásai vannak a közönségnek. A kérdőív az első néhány óra során a nagy érdeklődés miatt gyakran elérhetetlenné vált.

Noha a GPDA-nak semmilyen formális lehetősége nincsen, hogy beleszóljon a szabályalkotási mechanizmusba vagy a versenyek lebonyolításába, Wurz szerint az eredményekkel megkeresik majd Jean Todtot, az FIA elnökét, az F1-ben érdekelt további szereplőket, és magát Bernie Ecclestone-t is, aki meglepő módon személyesen is megjelent a kutatás bejelentésén.

„Kíváncsian várom a kutatás eredményét, hogy megérthessem, mit gondolnak a rajongók” – mondta Sebastian Vettel, a GPDA társigazgatója. „Bízom abban, hogy segít majd minket, versenyzőket, és az F1-et is, mint sportágat a döntéshozatal befolyásolásakor.”

Korábban a mára már megszűnt F1-es csapatok szövetsége (FOTA) is indított több ilyen felmérést az F1 Racing magazinnal közösen, amelynek kiadója nemrég ismét önálló kutatást indított, amit az első nap alatt több mint 25 ezren töltöttek ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!