Társoldalunk:

Tizenöt év múlva a mai F1-et fogják visszasírni - interjú Alan Jonesszal

2015.05.22. 20:04

A Williams első világbajnokával, Alan Jonesszal beszélgettünk száguldozó idiótákról, Gilles Villeneuve-ről, a Rushról, az elszalasztott ferraris lehetőségről és az első Magyar Nagydíjról. Szerinte nemsokára napjaink lesznek a régi szép idők az F1-ben.

Alan Jones 1980-ban, a világbajnoki évében a Német Nagydíjon a WilliamsszelForrás: Williams
  • Ausztráliából nem volt könnyű eljutni az F1-be.
  • A régi versenyzők „száguldozó idióták" voltak.
  • A Rush jó film, de torzít.
  • Tíz-tizenöt év múlva napjaink lesznek a régi szép idők.
  • A Ferrarival a bolondját próbálta járatni, így elszalasztotta a nagy lehetőséget.
  • Gilles Villeneuve-öt tartja a legkeményebb ellenfelének.
  • A Magyar Nagydíjra érkezve meglepődött, hogy Budapest milyen gyönyörű.

35 év hosszú idő: ennyi telt el azóta, hogy Alan Jonest a Williams istálló kötelékében a Forma-1 világbajnokává koronázták. Az ausztrál a sportág történetének egyik legveszélyesebb korszakában versenyzett és vált olyan hőssé, aki előtt a legendás Sir Frank Williams is gyakran tiszteleg. Manapság csak ritkán tűnik fel a Forma-1 háza táján, a Spanyol Nagydíjon viszont ott volt a sportfelügyelők versenyzői tanácsadójaként, úgyhogy az alkalmat megragadva ki is faggattuk gyorsan.

„Hogy honnan? Magyarországról? Ennek igazán örülök, ugyanis meglepő módon az irodám a mai napig temérdek autogramkérő levelet kap onnan" – fogadott minket a 68 éves Jones a Circuit de Barcelona-Catalunya egyik irodájában, majd ebben a pozitív szellemben is beszélt tovább az Origo GPhírek-nek 1975-től 1986-ig tartó, 116 nagydíjindulást, 12 futamgyőzelmet, 6 pole pozíciót, 24 dobogós helyezést, 13 leggyorsabb kört, és persze egy világbajnoki címet felölelő pályafutásáról.

Alain Prost, Alan Jones és Bruno Giacomelli a Las Vegas-i dobogón, 1981-benForrás: Williams

Mindenkinek megvan a sztorija azzal kapcsolatban, hogyan csapta meg az autóversenyzés szele. Önt mi terelte ebbe az irányba annak idején?

Az édesapám (Stan Jones) is autóversenyző volt, így ebben a légkörben nőttem fel. Kisgyerekként mindig ott voltam vele a futamokon, vagyis már a legkorábbi élményeim és emlékeim is versenyautókhoz kötődnek. Arra külön büszke vagyok, hogy édesapám és én vagyunk a kettő közül egyik olyan apa-fiú páros, akiknek sikerült megnyerniük az Ausztrál Nagydíjat (Stan 1959-ben nyert).

Akkoriban a Forma-1 felé vezető első lépés az volt, hogy Angliába kellett költözni. Manapság sem könnyű, de akkoriban végképp nem lehetett az eljutni a királykategóriába a távoli Ausztráliából...

Való igaz, Ausztrália borzalmasan messze van Európától, ez manapság is komoly hátrány. Akkoriban 25-30 órát kellett repülni ahhoz, hogy valaki eljusson tőlünk Angliába. Rontott a helyzeten, hogy míg a többi, európai srác gyakran haza tudott menni a családjához, nálam szóba sem jöhetett, hogy hazaugorjak édesanyámékhoz a vasárnapi ebédre.

Segített valamelyest az a tény, hogy ön előtt Sir Jack Brabhamnek pilótaként és konstruktőrként is sikerült meghódítania az F1-et?

Bizonyos tekintetben igen. Jack nagyon rendes volt velem, amikor átjöttem Angliába, még a gyárába is meghívott, ahol személyesen körbevezetett. Fontos az is, hogy olyan eredményeket ért el, amelyekkel megmutatta, hogy az ausztrálok képesek nagy dolgokat véghezvinni még a Forma-1-ben is.

Az első sikeres ausztrálként Jack Brabham taposta ki az utat Jones előtt isForrás: AFP

Mikor született meg önben a felismerés, hogy „igen, képes vagyok jól szerepelni, akár a Forma-1-ben is"?

Ez már egészen fiatalon megtörtént, elvégre egy autóversenyzőnek hinnie kell magában, és biztosnak kell lennie abban, hogy egyforma autóval bárkit képes legyőzni. Ha nem így érez, nincs is értelme kimennie a pályára. Már gokartozás közben eldöntöttem, hogy Európában akarok autókkal versenyezni.

Emlékszik arra a napra, amikor első ízben vezethetett Forma-1-es autót?

Azt nem lehet elfelejteni! Megfordultam sok formaautós sorozatban, de a Forma-1-ben az első autóm egy Hesketh volt. Alig akartam elhinni, hogy mennyire tiszta, mennyire makulátlanul van összerakva, ráadásul csodálatos vezetési élményt nyújtott. Épp ennek köszönhetően akkoriban azt hittem, hogy a Forma-1-ben a legnehezebb dolog eljutni a versenyzésig, mert vezetni egyáltalán nem tűnt nehéznek.

Sokan mondják, hogy az volt a Forma-1 legszebb és legveszélyesebb korszaka, amikor ön versenyzett. Roppant gyors, de nem túl biztonságos autók, szupersztárokkal a volán mögött.

Inkább száguldozó idiótákkal! (nevet) Egyébként tényleg sok olyan verseny volt akkoriban, amely halálos áldozatokat követelt. Ott volt például az a monzai futam, amikor Ronnie Peterson meghalt. Közvetlenül mellőlem startolt, egymás mellett álltunk a rajtrácson, aztán négyszáz méterrel később nagyot bukott, másnap reggel pedig már nem élt. Akkoriban alumíniumvázas autókat vezettünk, az oldaluk ráadásul csak a vállunkig ért. Elég annyit mondanom, hogy az egyik régi autómat valaki megvette, felújította és felajánlotta Mark Webbernek, hogy próbálja ki, akinek az volt a válasza, hogy 'eszemben sincs'. Az egy más korszak volt, a mai autók sokkal biztonságosabbak.

Alan Jones 1980-ban, ZandvoortbanForrás: Wikipedia/NL-HaNA, ANEFO / neg. stroken, 1945-1989, 2.24.01.05, item number 930-9867

Megfordult valaha a fejében, hogy esetleg önnel is baj történhet?

Soha! Akadt egy dolog, amolyan kis szertartás, amit az év elején mindig letudtam: elintéztem az életbiztosításomat, illetve minden egyéb teendőt, és rendeztem az ügyeimet a családommal. Akkoriban, ha történt egy baleset, azonnal rohantunk a bokszba, mert az első gondolatunk az volt, hogy be akartunk ülni a tartalékautóba, aztán mihamarabb vissza akartunk térni a pályára. Olyasmivel sosem foglalkoztunk, hogy "Jesszusom, de nagy szerencsém volt, hogy megúsztam!".

Ön igazi klasszisokkal versenyzett együtt, elég csak Niki Laudát vagy James Huntot említeni. Jelentett ez akkor bármiféle pluszt?

Nem igazán, mindannyian ugyanolyanok voltak számomra, mert akkoriban csak az érdekelt, hogy legyőzzem őket, meg mindenki mást. Utólag visszagondolva persze látom, hogy kiváltság volt ezek ellen a srácok ellen versenyezni, hiszen közülük sokan legendák lettek. Fantasztikus tapasztalat, hogy ugyanabban a korszakban versenyezhettünk. Nagyszerű időszak volt, amikor a Forma-1-ben vezettem, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy tíz, tizenöt év múlva napjaink lesznek a régi szép idők!

Az 1978-as USA Nagydíjon, Long BeachbenForrás: Williams

Látta a Rush című mozifilmet? Mit gondol, mennyire adta vissza a film a korszak hangulatát?

Természetesen láttam a filmet, szerintem az alkotók nagyszerű munkát végeztek, de persze jómagam felfedeztem néhány hibát is. Például azt, hogy Niki Lauda soha nem versenyzett Forma-3-as autóval Angliában, soha nem nyert a Crystal Palace-on, ráadásul James és Niki egészen jó viszonyban voltak egymással, nem ellenségeskedtek úgy, ahogyan a film mutatja. Mindkettőjükkel jóban voltam, Jamesszel különösen, mert a Forma-2-es és Forma-3-as futamokon gyakran találkoztunk egymással. Nikit is ismertem, de vele kevesebbszer futottunk össze, mert nem Angliában élt.

Ő sok-sok évig azt gondolta, hogy én abban az évben (1976-ban) Jamest segítettem, mert szerinte egy előzési manővernél lelassítottam, és elengedtem magam mellett, hozzásegítve őt ahhoz a ponthoz, amely végül bebiztosította számára a világbajnoki címet. Mondtam Nikinek, hogy ez az egész egy vicc, hiszen a pályafutásom akkor egy olyan szakaszban járt, amikor minden apró sikerre szükségem volt, és a világért sem lassítottam volna le senki kedvéért. James megelőzött, ennyire egyszerű ez. Jóban voltunk Nikivel, akinek kiváló humora van, és sok éven át csak „bajnokcsinálónak" hívott engem. Hiába állította, hogy elvettem a gázt James miatt, ez valójában nem történt meg. Ha úgy lett volna, elismerném.

A Williams munkában az 1981-es Spanyol Nagydíjon. A három ember a jobb oldalon Alan Jones, Patrick Head és Carlos ReutemannForrás: Williams

1978-ban csatlakozott a Williams istállóhoz, ahol 1980-ban a csapat első világbajnoka lett. Milyen volt megérkezni Sir Frank Williams gárdájához?

Őszintén szólva pontosan tudtam, hogy nem egy nagy hírnevű, többszörös futamgyőztes alakulathoz csatlakozok. Volt egy aláírt szerződésem a Ferrarival is: ők mindenképpen egy észak-amerikai versenyzőt akartak, Mario Andretti volt a kiszemeltjük, és arra az esetre igazoltak le engem, ha esetleg vele nem sikerül megállapodni. Ennek ellenére vállaltam még azt is, hogy Olaszországba költözök miattuk. Amikor azt olvastam az egyik brit szaklapban, hogy Andretti úr a Lotust választotta, azt gondoltam, „ez fantasztikus!". Amikor azonban megkérdeztem őket, hogy mikor mehetek, azt felelték, hogy feltétlenül észak-amerikai versenyzőre van szükségük, ezért már le is szerződtették (Gilles) Villeneuve-öt. Azt persze hiába kérdeztem, hogy "hékás, és mi lesz az én szerződésemmel?".

Ekkor kezdtem tárgyalni Frankkel, aki szintén egyeztetett másokkal, mert akkoriban is úgy volt, hogy mindenki mindenkivel kapcsolatban állt. Patrick Headet és az FW06-ost nagyon meggyőzőnek találtam, ezért amikor kiderült, hogy a Ferrari Villeneuve-öt választotta, leszerződtem hozzájuk. Frank (Williamsszel) és Patrick (Headdel) is remekül kijöttem. Csodálatos volt a kapcsolatunk, jól mentek a dolgaink.

Alan Jones napjainkban. Többször szerepelt a nagydíjhétvégéken, mint a sportfelügyelők versenyzői tanácsadójaForrás: AFP/Patrick Hamilton

Említette a Ferrarit: a régi mondás szerint egyszer minden versenyző szeretne náluk szerepelni, de önnek ez nem jött össze a pályafutása során. Sajnálja?

Természetesen sajnálom, hogy így alakult, hiszen egy versenyző két dolgot akar, az egyik a Ferrarinál való szereplés, a másik pedig a Monacói Nagydíj megnyerése. Nekem egyik sem sikerült, ennek ellenére elégedett vagyok. A Ferraritól egyébként később kaptam egy másik ajánlatot is, amikor 1982-ben (Didier) Pironi helyére kellett volna beülnöm az utolsó négy futamra. Ez hülyeség, éretlenség volt a részemről, de próbáltam a bolondját járatni velük, és húztam az időt, így végül Andrettit szerződtették inkább, aki Monzában megszerezte a pole pozíciót, és a 3. helyen végzett. Na, akkor mondtam magamnak, hogy „micsoda egy idióta vagy, Alan!".

Hogyan emlékszik vissza az 1980-as évadra, amikor világbajnok lett?

Feszült szezon volt. Akkoriban az egész mezőnyt alig hat tized választotta el egymástól, nagyon szoros volt az egész. Nagyszerű csatákat vívtam Piquet-vel, aki a Montrealban aratott győzelmemig jobban állt nálam a pontversenyben. Szenvedtünk, de az ottani futam megnyerése után fellélegeztünk, az pedig igazi megkönnyebbülés volt, amikor megnyertem a bajnokságot. Mindenki arra vágyik, hogy előbb eljusson a Forma-1-be, aztán futamot, majd világbajnokságot nyerjen. Boldog voltam, hogy nekem sikerült.

Kit tart a legkeményebb ellenfélnek?

(Gilles) Villeneuve volt a legkeményebb ellenfél, akivel találkoztam a pályán. Sportszerű volt, de nem volt könnyű versenyezni ellene, mert nem adta könnyen magát. Piquet is roppant versenyképes srác volt, de nem annyira kemény, mint Gilles, aki egy picit őrült volt. Mindenki tudta róla, hogy nem ágyban fog meghalni. Fair volt, de néha túlzottan is bátor. Az esetek túlnyomó többségében nem a fejét használta, hanem a kelleténél is tökösebben hajtott.

A legkeményebb ellenfél a pályán, Gilles Villeneuve (jobbra) René Arnoux-valForrás: AFP

Pályafutása utolsó szakasza mozgalmasan alakult, egy időre vissza is vonult.

Igen, 1981 végén, és nem is tértem vissza egészen 1985-ig. Közben beültem ugyan az Arrowsba, de ők sereghajtók voltak, így hagytam a fenébe az egészet. Nem sokkal később egy régi williamses barátom megkeresett, hogy Carl Haas csapatot indít, és nekem kellene vezetnem, de először azt mondtam neki, nincs kedvem hozzá, mert mentális és fizikális tekintetben sem vagyok a régi. Végül meggyőzött, elkezdtem a felkészülést, aztán kiderült, hogy az autó sajnos abszolút versenyképtelen.

Ugyan az ön számára nem sok sikert tartogatott a visszatérés, és Michael Schumacher visszatérése is vegyes érzelmeket keltett, Alain Prost viszont például jól boldogult. Mi kell ahhoz, hogy valaki némi kihagyás után is képes legyen az élmezőnyben szerepelni?

Szerintem nagyon egyszerű ez: annál könnyebb versenyképesen visszatérni, minél jobb az autó. Ha valaki most egy Mercedesbe ülve térne vissza, sokkal egyszerűbb dolga lenne, mintha mondjuk a Marussiát kapná meg.

Jones a Williamsszel az 1981-es Kanadai NagydíjonForrás: Williams

Ön egyike azoknak, akik ott voltak az 1986-os, első Magyar Nagydíj mezőnyében. Milyen érzésekkel készült a vasfüggöny mögötti első Forma-1-es futamra? Egyáltalán: tudta, hogy mi várja ott, a szocialista blokkban?

Izgatott voltam, mert korábban még nem voltam szocialista országban. Úgy tekintettem az ottani látogatásra, mint egy kalandra. Meglepődtem, hogy Budapest mennyire gyönyörű város. Ausztrálként fogalmam sem volt, hogy mire készüljünk, mi fogad majd ott bennünket, de tisztán emlékszem, hogy nagyon tetszett. Ugyanez igaz a Hungaroringre is, az első futam szervezése pedig egyenesen lenyűgözött.

Mivel voltak a versenyzők között, akiknek a közúton, a rendőrséggel gyűlt meg a bajuk, másokat pedig egyéb meglepetés ért, meg kell kérdeznünk: ön tapasztalt bármiféle kellemetlenséget nálunk?

Igen! Az egyik nap épp a reggelinket fogyasztottuk a feleségemmel és a kisfiammal a hotelban, amikor egy illető az asztalunknál rágyújtott egy cigire. Megkérdeztem tőle, hogy nem zavarja-e, hogy az orrunk alá füstöl, miközben eszünk. Ez nem tetszett neki, amiből lett egy hangosabb vita, sőt kis híján bunyó kerekedett belőle.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!