Vágólapra másolva!
A Benetton és a Renault volt csapatfőnöke szerint csupán arra lenne szükség a közönség visszahódításához, hogy a világ legjobb pilótái az egész futam során a maximumot hozhassák ki magukból.

Az igazi playboyként ismert Flavio Briatore úgy véli, a Forma-1-nek gyorsan meg kell változnia, különben nehezen lesz megállítható a közönség elpártolása a sportágtól. A csalás miatt 2009-ben eltiltott üzletember nem kifejezetten az 1000 lóerős motorokban vagy egyéb bonyolult technikai szabályozásban látja a problémák gyökerét, hanem a hozzáálláson változtatna.

„Csupán igazi versenyekre van szükségünk. Az F1 a versenyzésről szól, de jelenleg ez nem olyan küzdelem, mint amit várunk. Mostanában az üzemanyag beosztása és a gumik megóvása a lényeg, ezen kell változtatni, méghozzá sürgősen. 60 körös, az időmérőhöz hasonlító futamokra van szükség, ahol a világ legjobb pilótái versenyeznek, ilyen egyszerű” – jelentette ki a Motorsport.comnak. „Véleményem szerint a nagydíjaknak erről kellene szólnia, és ahogy olvasom, sokan egyetértenek velem. Gyorsan kell változtatni, mielőtt még többen kikapcsolják a TV-t.”

Briatore nagyobb hajtást vár az F1-ben Forrás: AFP/Tom Gandolfini

Briatore emellett a jogdíjak egyenlőtlen elosztásával sem ért egyet, és szerinte a versenyzőknek is jobban meg kellene dolgozniuk az autóikban ülve. „Emlékezhetünk, amikor Ayrton (Senna), Nigel (Mansell), Fernando (Alonso) és a többiek versenyeket nyertek, teljesen kimerültek” – mondta az olasz. „Most meg olyan, mintha egy sétagalopp lenne az egész, úgyhogy fizikailag biztosan nem olyan, mint volt” – bár ezzel protezsáltja, és Senna egykori legnagyobb F1-es ellenfele, Alain Prost nem feltétlenül értett egyet.

„Manapság az autók talán túlságosan bonyolultak” – mondta a korábbi négyszeres világbajnok a Servus TV-nek. „A legnehezebb továbbra is az utolsó tizedet kinyerni” – jelentette ki. „A versenyzők feladata ma sem egyszerű, mert rengeteg dologra kell egyszerre gondolniuk.” Prost szerint műszakilag fantasztikusak a jelenlegi erőforrások, de „Forma-1 rajongóinak nem az számít, hogy mennyi üzemanyagot spórolnak meg. Hangos motorokat akarnak, és elvárják, hogy a teljesítmény tekintetében ez legyen a motorsportok csúcsa.”

Csökken a fizetőképes kereslet

Az F1 népszerűségvesztése manapság teljesen köztudott, hiszen gyakorlatilag minden főbb piacon esnek a helyszíni és televíziós nézőszámok, sőt a Német Nagydíj után az olaszországi futam jövője is kérdőjeles. A helyzet olyan súlyos, hogy az általában csak biztonsági kérdések iránt érdeklődő GPDA is bejelentette, önálló tervekkel próbálják megtartani az F1 közönségét, ami valószínűleg a korábbiaknál összehangoltabb közösségi média-jelenlétet eredményez.

A Motorsport.com viszont rámutatott, hogy nemcsak a tömegek pártolnak el az F1-től, hanem a szponzorok és üzleti döntéshozók körében régen még népszerű Paddock Club is kezd elnéptelenedni, ami igen rossz hír a csapatok és a sportág számára. A hihetetlenül drága, de korábban ötcsillagos kiszolgálást biztosító exkluzív belépők iránt szintén visszaesett az érdeklődés, ez pedig a potenciális támogatók számára csökkenti az exkluzív szolgáltatás vonzerejét is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!