Vágólapra másolva!
A Lotus szerint nem, de az FIA megkérte őket, hogy szedjék le az autóról, amivel a venezuelai túl sok időt vesztett, ezért végül behívták a bokszba. Előtte a csapattársával ütközött, aki ráadásul önhibájából ütötte el az egyik szerelőjét is.

Kaotikus versenyt zárt a Lotus Barcelonában: habár Romain Grosjean szerzett 4 pontot, mivel a 8. helyen ért célba, a futam elején összeütközött saját csapattársával, Pastor Maldonadóval, akinek ettől megsérült a hátsó vezetőszárnya.

„Együtt megnéztük a videót, de eltérően ítélték meg az esetet. Ennek nem szabad újra megtörténnie, szerintem el lehetett volna kerülni" – mondta szemlátomást lehangoltan Alan Permane, a Lotus vezető versenymérnöke a barcelonai paddockban. „Romain versenye nem volt túl tiszta, hiszen a bokszban elütötte az egyik szerelőt is, és az sem volt jó, hogy kisodródott az 1-es kanyarban, ami végső soron az ütközéshez vezetett."

Grosjean a 4. kör elején sodródott le a pályáról, Maldonado akkor indította a végezetes támadást ellene Forrás: AFP

Ha ez nem lett volna elég, Grosjeannak a sebességváltóval is gondja akadt, ez pedig Permane szerint szerepet játszott abban, hogy nem tudta legyőzni Daniel Ricciardo Red Bullját. „Sajnos elég hamar elvesztette a 4-es fokozatot, ami jelentősen lelassította, mert 3-asból közvetlenül 5-ösbe kellett felváltania, nagyjából a 20. körtől kezdve" – mondta Permane.

„Az elsődleges gumikon a Red Bull gyorsabb volt nálunk, bár az opciósokon mi is legalább olyan, de lehet, hogy még jobb tempót diktáltunk. Mindenesetre biztos így lett volna, ha működik a 4-es fokozat. Az utolsó etapban tényleg nagyon erősek voltak, de addigra már előttük kellett volna lennünk."

Permane azt mondta, Grosjean az egyik kerékcseréjére megérkezve nem fékproblémák miatt, hanem egyszerűen önhibájából ütötte el az első emelővel dolgozó szerelőt, aki szerencsére nem sérült meg.

Maldonado szárnya lifegett

Ijesztő látvány volt, ahogy Maldonado Lotusán megroggyant a hátsó vezetőszárny jobb oldali véglapja. Bár kívülről nem tűnt egyértelműnek, hogy ez a célegyenes végén lesodródva lendületet vesztő Grosjeannal a 4. körben, a 3-as kanyarnál történt ütközés következménye volt, a Lotusnál biztosak benne.

Maldonado „a következő körben érezte, hogy a szárny megadja magát" – magyarázta Permane. „Később visszajátszották az incidenst egy felső kameraállásból, de a képek alapján nehéz megítélni, hogy az autóknak melyik részei értek össze. A másik felvétel a baloldalról készült, ezért nem látjuk, hogy Romain autója hol ütközött Pastorénak, de ő azt mondta, nem sokkal később engedett el a szárny."

Végül ez vezetett ahhoz is, hogy a venezuelai feladta a versenyt. A bokszban letépték a sérült alkatrészt, mivel azonban a szárnyat leginkább a középső pillér tartja, ettől még folytathatta a körözést. Bár a szilánkosra tört, meglehetősen nagy darab menet közben leszakadva a pályára kerülhetett volna, Permane úgy véli, a lifegő véglap másokat nem veszélyeztetett.

„Biztosak voltunk benne, hogy szerkezetileg rendben van, mert a (szárnyvéglapnak) nincs strukturális szerepe, vagyis a többi versenyzőre nem jelentett veszélyt" – jelentette ki. „Viszont Pastor nem nagyon jutott sehová, és sok időt vesztett a nem tervezett bokszkiállással is, amikor le kellett tépnünk a véglapot. Az FIA-tól ránk szóltak a rádión, hogy nem tetszik nekik a lifegő alkatrész, és ezt meg is értettük, hiszen ha leszakad, valaki megsérülhetett volna. A második kiállás után azonban úgy ítéltük, nincs értelme folytatnia."

Az FIA dolga

Megkérdeztük a Williams vezető versenymérnökét, Rob Smedleyt is, hogy nem aggódtak-e a sérült Lotus miatt, de ő az Origo GPhírek-nek azt mondta, nem az ő feladatuk megítélni, hogy egy másik autó biztonságos-e.

„Az FIA úgy látta, a probléma nem strukturális jellegű, úgyhogy maradhatott a pályán. Ez az ő hatáskörük" – vélte. „Egy ilyen helyzetben a konkrét sérülés alapján kell dönteni. Nálunk személyesen az én felelősségem ránézni az autóra a bokszkiállásnál, és ha úgy gondolom, hogy nem biztonságos, akkor ki kell szólítanom a versenyből."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!