Vágólapra másolva!
A McLaren versenyzői Kínában a középmezőnyben végeztek, és mindketten javulásról számoltak be. Buttonnak megjött az önbizalma az autóban, de úgy véli, a hosszú etapos teljesítményükön még van mit csiszolni.

A problémás idénykezdet után fokozatosan kapaszkodik felfelé a McLaren, és az első kínai edzésnapon Jenson Button révén már a legjobb tíz közé is sikerült beférkőznie egyik versenyzőjüknek. Fernando Alonso két pozícióval mögötte zárt a tabellán.

Button elégedetten szállt ki az autójából, örült a fejlődésnek. "Szerintem a legfontosabb az, hogy meglehetősen jónak érzem az autót, ami önbizalmat ad" - nyilatkozta. "Kellemes az autó vezetése, különösen az opciós gumikon."

"Az egykörös tempónk egyértelműen javult" - jelentette ki. "Ez azonban erősebbnek tűnik, mint a hosszú etapon nyújtott teljesítményünk, ami pont fordítottja a Malajziában tapasztaltaknak. De úgy vélem, hogy ezen a téren fejlődhetünk holnapig."

A McLaren elégedett a pénteki nappal Forrás: McLaren

"Kipróbáltam valamit a beállításokkal, hogy óvjam az első gumikat, de így végül túlságosan megterheltem a hátsókat" - magyarázta küszködését.

A Q2 a cél

A nap végén Alonso is elégedetten nyilatkozott, de hangsúlyozta, hogy a McLarennek nem szabad elbíznia magát a pénteki eredmények láttán. "Fontos, hogy továbbra is két lábbal álljunk a földön – majd az időmérőn derül ki, hol állunk valójában" - nyilatkozta. "Néhányan növelik az autójuk teljesítményét szombat délutánra, ahogy azt Ausztráliában és Malajziában is láthattuk. A Q3-ba jutást ezért nem tartom lehetségesnek, de a Q2-t egyértelműen meg kell céloznunk."

Alonso az idénynyitót kihagyta a barcelonai tesztbalesete miatt, Malajziában pedig korán kiesett, ezért most szeretne végre célba érni, ráadásul minél előkelőbb helyen. "Az a célunk, hogy legalább a pontszerző helyek közelében fejezzük be a futamot" - mondta. Úgy érzi, az új alkatrészeiknek köszönhetően erre van is esélyük.

"Minden fejlesztésünk a várakozásainknak megfelelően működik, és a segítségükkel közelebb kerültünk a középmezőnyhöz" – jelentette ki. "Biztató azt látni, hogy folyamatosan a helyes irányba haladunk – csak idő kérdése, hogy mikor leszünk versenyképesek."

Alonso szerint azonban a McLaren látványos fejlődése csalóka lehet, és nem szabad elvárni tőlük, hogy ezentúl minden futamon sokat lépjenek előre. "Sokkal mélyebb kiindulási pontról kezdtük a szezont, mint néhány másik istálló, ezért nekünk könnyebb gyors javulást elérni" - magyarázta. "De lenyűgöző látni, mennyire összeszedetten és eltökélten dolgozik a csapat a fejlődésért."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!