Társoldalunk:

Csak Ausztriában jöhet az átépített Force India

2015.04.08. 17:02

Miután anyagi problémák miatt csak az utolsó pillanatban készült el a Force India idei autója, a silverstone-i istálló úgy döntött, hogy az európai szezon kezdetére egy B változatot is elkészít.

Miután anyagi problémák miatt csak az utolsó pillanatban készült el a Force India idei autója, a silverstone-i istálló úgy döntött, hogy az európai szezon kezdetére egy B-változatot is elkészít. A csapat azt reméli, hogy az átalakított modell a megbízhatóság mellett a teljesítmény terén is képes lesz maradandót alkotni.

„A fejlesztés jól halad, de nem fogjuk látni az autót körülbelül Ausztriáig” – jelentette ki Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese az Autosportnak. „Jelentős újításokat tervezünk bemutatni, úgyhogy ezt B-specifikációnak tekintjük. Megpróbálunk kitartani azzal, amink most van, és utána a fejlődésre építkezni. Nem állítom, hogy az élre fogunk állni, de remélhetőleg ismét versenyképesek leszünk” – bizakodott a brit.

A Force India jelenleg csak a középmezőnyben szerepelForrás: Sahara Force India

Fernley szerint elméletileg a Monacói Nagydíjra, a szezon hatodik futamára is el tudnának készülni, de az utcai pályán nagyon kockázatos új alkatrészek tömegét felszelni az autóra, és a teljesítménynövekedés is csekélyebb, ráadásul nehezen mérhető lenne. Kanadában, a főhadiszállástól távol szintén nem szerencsés új autóval indulni, így marad Ausztria, ahol ráadásul teszt is zajlik majd a futam után.

„Ausztria jó helynek tűnik, mert van utána egy teszt, így tovább tudjuk finomítani az autót” – mondta Fernley. „Ennek több értelme van, mint kapkodni, és elvinni Monacóba, ahol egyébként sem hozna sokat. Utána Montreal következik, így megéri kicsit többet küszködni, amivel később remélhetőleg sikeresebbé tudjuk tenni a programunkat.”

A Toyota szélcsatornáját választották

A Force India 2014 decemberében jelentette be, hogy az idei szabályok miatt úgy döntöttek, a továbbiakban a Toyota németországi szélcsatornáját használják majd, és a jelenleg használt autótól eltérően a módosított változat már ott készül. Fernley szerint ez is az oka a csúszásnak.

„Mostanában sikerült beüzemelnünk a szélcsatornát. Az emberek nem ismerik fel, hogy milyen nagy feladat átköltöztetni egy ilyen munkafolyamatot Kölnbe” – tette hozzá.

Az idei szezon során a korábbiakhoz képest új színekben rajthoz álló csapat meglepetésre – a sok kiesőnek köszönhetően – mindkét autójával pontokat szerzett az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, Malajziában viszont már nem fértek be a legjobb tíz közé.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK