Vágólapra másolva!
Helmut Marko szerint itt az ideje, hogy a csapat felébredjen, hiszen az erőtlen Renault-motor mellett saját magukat is okolhatják a gyenge szezonkezdésért.

Az idényt váratlanul gyengén kezdő Red Bull az elmúlt hetekben elsősorban a Renault-t okolta a gyenge tempóért, mire a motorszállító visszavágott, és csúsztatással vádolta a hajtásláncra tavaly is gyakran panaszkodó istállót. A két fél azonban belátta, hogy a szócsatával nem sokra mennek, és a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elárulta, egy megbeszélés után végre elásták a csatabárdot.

Marko az osztrák Servus TV-nek szerdán adott nyilatkozatában ráadásul azt is elismerte, hogy idén valóban nem csak a motor miatt kerültek hátrányba. Ezt nehéz is lenne tagadniuk, hiszen Malajziában úgy végeztek az utolsó pontszerző helyeken, hogy a szintén Renault-motorral hajtott fiókcsapat, a Toro Rosso újonc versenyzői is megelőzték őket. Marko szerint a csapatnak ideje „felébrednie", hiszen nyilvánvaló, hogy a kasztnival is problémák vannak.

A Red Bull a vártnál gyengébben kezdte az idényt Forrás: AFP

„A szepangi verseny szerencsétlenül alakult a Red Bull számára, de valószínűleg nem árt nekünk ez az eredmény, hiszen amúgy is ideje felébrednünk az angliai gyárunkban" – nyilatkozta a tanácsadó. „A kasztninkról sem mondhatjuk el, hogy minden optmiálisan működik."

A csapat új versenyzője, Danyiil Kvjat a Malajziai Nagydíj után elismerte, a Red Bull jelenleg „egyszerűen túl lassú", és ebből a helyzetből nehéz lesz kikeveredniük. A szepangi versenyen ráadásul fékproblémákkal is küszködtek, miután a tavalyi év végén átpártoltak egy másik gyártóhoz. Marko elárulta, a Red Bull már megbánta ezt a döntést, és valószínűleg visszatérnek a korábbi fékekhez.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!