Vágólapra másolva!
A verseny szervezői mindent megtesznek azért, hogy a Forma-1 2016 után is visszatérjen Monzába, de ehhez még meg szerezniük a szükséges támogatásokat. Ivan Capelli szerint a Német Nagydíj kiesése miatt idén újra teltház lehet.

Miután az idei Német Nagydíjat hivatalosan is törölték a versenynaptárból, egyértelművé vált, hogy Bernie Ecclestone még a Forma-1 legrégebbi versenyeinek sem kegyelmez, ha a pályák nem tudják kifizetni az általa kért rendkívül magas rendezési díjakat. Ez a veszély fenyegeti az Olasz Nagydíjat is, hiszen Ecclestone már többször is utalt rá, hogy nem fogja meghosszabbítani Monza 2016-ban lejáró szerződését.

A legendás pályával kötött megállapodás Ecclestone szerint „gazdasági szempontból katasztrofális", ezért valószínűleg csak akkor egyezne bele a hosszabbításba, ha alaposan felemelnék a rendezési díjat. Monza azonban egyelőre nem talált megoldást a pénz előteremtésére. A verseny szervezéséért felelős Milánói Autóklub (ACI) elnöke, a korábbi F1-es versenyző Ivan Capelli a napokban elmondta, magánbefektetőt nem sikerült találniuk, ezért csak állami támogatásban reménykedhetnek.

Lombardia régió egyik képviselője, Fabrizio Sala nyitott is lenne egy 20 millió eurós támogatásra, és ehhez jelentős adókedvezményeket próbál kicsikarni az államtól. Sala állítólag már találkozót kért az olasz miniszterelnökkel, Matteo Renzivel is, hogy meggyőzze őt az Olasz Nagydíj megrendezésének fontosságáról. Capelli pedig a jövő héten Monacóban tárgyal Ecclestone-nal, és elmondása szerint mindent megtesz azért, hogy megmentse a versenyt.

Monza a versenynaptár egyik legnépszerűbb pályája Forrás: AFP

Teltházban reménykednek

Bár a Német Nagydíj eltörlése Monza számára is aggasztó lehet, Capelli szerint az olaszok szempontjából pozitív oldala is van a hírnek. „A poharat félig üresnek, de félig telinek is láthatjuk" – nyilatkozta a Corriere dello Sportnak. „Félig üres, mert annak ellenére is elvesztettük Németországot, hogy a Mercedes a világbajnok, Sebastian Vettel pedig a Ferrarival arat győzelmeket."

„Viszont úgy is nézhetjük, hogy félig tele van a pohár, hiszen a Német Nagydíj eltörlése után biztosan több szurkoló érkezik majd hozzánk, akik eredetileg a német versenyre akartak kilátogatni" – mondta. „Remélem, idén újra megtölthetjük a lelátókat."

Capelli elismerte, az Olasz Nagydíj jövője Ecclestone kezében van, ezért az a legfontosabb, hogy őt meggyőzzék a folytatásról. Nem túl jó jel azonban, hogy az exversenyző szerint az F1 nagyura egyelőre „nem hajlandó hallgatni" az érvekre.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!