Vágólapra másolva!
Christian Horner szerint az FIA akkor is közbelépett, amikor ők voltak fölényben. A Red Bull főnöke keményen kritizálta a Renault-t is, Adrian Newey nem látja a fényt az alagút végén.

A Red Bull főnöke szerint az FIA-nak szabálymódosításokkal kellene elérnie, hogy a Mercedes nyomasztó fölénye, amely tavaly óta egyoldalúvá teszi a versenyeket, és az Ausztrál Nagydíj alapján még tovább nőtt, elviselhető szintre csökkenjen. Christian Horner elismerte a Mercedes érdemeit, de azt állította, a helyzet a sport egészére ártalmas.

„Semmit nem akarok elvenni a Mercedestől, mert fantasztikus munkát végeztek" – mondta. „Jó autójuk van, csodálatos motorjuk, két remek versenyzőjük. A baj csak az, hogy az előnyük túl nagy, ami kettészakítja a mezőnyt, és ez nem használ az F1-nek."

Bár 2010 és 2013 között a Red Bull uralta a pályákat, Horner szerint az ő előnyük soha nem volt akkora, mint most a Mercedesé, az FIA mégis közbelépett. „Amikor mi arattuk a győzelmeket, mégpedig soha nem ilyen óriási különbséggel, jól emlékszem rá, hogy betiltották a dupla diffúzorokat, áthelyezték a kipufogókat, száműzték a rugalmas aerodinamikai eszközöket, és a szezon közepén változtattak a motorvezérlésen" – mutatott rá.

„Mindent megtettek, és ez nemcsak a Red Bull esetében történt így. Akár a Williamsről, akár a McLarenről volt szó annak idején, szerintem egészséges volt, hogy igyekeztek szorosabbá tenni a küzdelmet. Az FIA-nak rendelkezésére áll egy kiegyenlítő mechanizmus. Talán most is élniük kellene vele."

Elviselhetetlen káosz a Renault-nál

A Red Bull számára látszólag jobban alakult az előszezon, mint egy évvel ezelőtt, vasárnap mégis gyengébb eredménnyel zárták az ausztráliai idénynyitót. Daniel Ricciardo a lehangoló 6. helyen ért célba, miután a Sauber újoncával, Felipe Nasrral sem tudta tartani a lépést, és a leggyorsabb köre a 13 induló közül csak a 10. helyre volt elég, Danyii Kvjat pedig már a rajtrácsra menet kiesett. Bár ennek közvetlenül egy váltóhiba volt az oka, azt Horner szerint a motor vibrációja idézte elő. Mivel Max Verstappen Toro Rossója is elfüstölt, a Renault négy autójából kettő a hajtáslánc hibája miatt esett ki.

Ricciardo leggyorsabb köre is 1,8 másodperccel maradt el a győztes Lewis Hamiltonétól Melbourne-ben Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Robert Cianflone

Horner elfogadhatatlannak minősítette a francia gyártó teljesítményét. „Ez megpróbáltatásokkal teli hétvége volt a Renault számára. Úgy értem, a motorjuk lényegében vezethetetlen. Ez látszik, de a versenyzők visszajelzéseiből is kiderül" – mondta. „Dühítő, hogy (a tavalyi idényzáró) Abu-Dzabihoz képest a teljesítmény és a vezethetőség terén is visszaléptünk."

„Egy ilyen hétvége után fontos, hogy a Renault-val újrarendezzük a sorainkat, és támogassuk őket, ahol tudjuk, mert jelenleg komoly slamasztikában vannak."

Horner úgy véli, ezt az is mutatja, hogy a tavaly pontot sem szerző Sauber gyorsabb volt a Red Bullnál, mert ez nem tulajdonítható kizárólag a kasztni fejlesztésében a svájci istálló által elért áttörésnek. „A Ferrari nagyot lépett előre, a Renault-ról viszont úgy tűnik, hogy hátraléptek" – mondta.

Newey sem látja a fényt az alagút végén

A Renault-nál elismerték, hogy ránézésre ez a helyzet, pedig szerintük a télen tényleg sokat fejlődtek. A sportprogramjuk operatív igazgatója, Rémi Taffin a lóerődeficitnél súlyosabb problémának tartja a rossz vezethetőséget. „Ez kihat a gázpedál kezelésére, és elveszi a versenyzők önbizalmát a kanyarokban, ami miatt időt és pontokat is vesztettünk a hétvégén" – erősítette meg. „A gond a vezérlés programozásában vagy a motorbeállításokban gyökerezik, tehát biztosan nem lesz könnyű megoldani, de nem kell miatta teljesen áttervezni a motort."

A helyzet azért is meglepő, mert a Renault motorrészlegét tavaly óta átszervezték, és tanácsadóként sikerült szert tenniük a Mercedes korábbi motorjait fejlesztő Mario Illien szolgálataira is. A francia cég gyári csapatának számító Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey főleg azt találja bosszantónak, hogy nem látja a fényt az alagút végén.

„Állandóan felajánljuk a segítségünket nekik, és igyekszünk kivenni a részünket a munkából, de úgy tűnik, ők nem kérnek ebből" – panaszkodott a Renault-ra. „Az egy dolog, hogy nem vagyunk versenyképesek, az viszont egy teljesen másik, hogy a motorszállítónk nem hajlandó az együttműködésre. Tényleg nem tudom, ennek mi az oka."

A helyzet tovább ronthatja a Red Bull és a Renault viszonyát, ami hosszú távon akár szakításhoz is vezethet. A csapat már korábban megszellőztette, hogy házon belül építene motort, a francia cég pedig azt helyezte kilátásba, hogy újra saját gyári alakulattal tér vissza az F1-be.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!