Vágólapra másolva!
Már az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon is rajthoz állhat az F1-be visszatérő Manor, amely szerdán bejelentette, hogy Will Stevens lesz az egyik pilótájuk. A brit csapat 2015-ös autójának tervezése „előrehaladott állapotban van.”

Will Stevens lesz a Manor egyik versenyzője a 2015-ös szezon során, jelentette be egy közleményben az F1-be visszatérni szándékozó csapat szerdán. A 23 esztendős brit tavaly futamot nyert a Formula Renault 3.5-ben, illetve a Marussia tartalék- és a Caterham beugró pilótája is volt, amikor a szintén csődbe ment istálló közösségi finanszírozással elutazott az Abu-Dzabi Nagydíjra.

„Nagyon izgalmas látni, hogy minden kezd összeállni a Manornál, miután óriási erőfeszítéseket fektettek a csapat megmentésébe” – nyilakozta Stevens. „Ez nem lett volna lehetséges a hihetetlen támogatás nélkül, amit a beszállítóktól és a sportban érdekeltektől kaptunk. Legfőképpen viszont a Manornál dolgozó fantasztikus embereknek tartozunk köszönettel, akik folyamatosan azért dolgoznak, hogy elkészüljünk Melbourne-re.”

Will Stevenst már le is igazolta a Manor Forrás: Will Stevens honlapja

A Manor kiemelte, hogy a csapat korábban olyan fiatal versenyzők pályafutását egyengette alacsonyabb géposztályokban, mint Lewis Hamilton vagy Kimi Räikkönen, és a tehetségek támogatását a jövőben is fontosnak tartják.

A brit istálló február 19-én került ki a csődeljárás alól, miután sikerült megállapodásra jutniuk a hitelezőikkel és beszállítóikkal a tartozások rendezéséről. Nem tudni, hogy ki áll a csapat megmentése mögött, de korábban arról érkeztek hírek, hogy a Sainsbury's kiskereskedelmi lánc volt vezetője, Justin King is a konzorcium tagja. King fia, Jordan 2015-ben a GP2-ben fog versenyezni.

Határidő: március 6.

A Dinningtonba visszaköltözött istálló tagjai a nap 24 órájában dolgoznak az autón, mert már a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjon rajthoz kellene állniuk, ha nem akarják elveszíteni a licencüket. Ez minden bizonnyal a tavalyi Marussia MR03 módosított változata lesz, amely megfelelhet az idei töréstesztek elvárásainak, de továbbra is a 2014-es Ferrari erőforrással működik majd.

Ahhoz, hogy a Manor sikerrel részt vehessen az első futamon, el kell érniük a március 6-án induló repülőt, amely az F1 mezőnyének felszerelését szállítja az ötödik kontinensre. Ha ez nem sikerül, a következmények nem egyértelműek: nem világos ugyanis, hogy a nem teljesen nyilvános kereskedelmi megállapodások részeként évente, vagy összesen hagyhatnak ki maximum három futamot a csapatok.

A melbourne-i indulás nagyban függ attól, hogy az állítólag március elejére időzített törésteszten átmegy-e elsőre a Manor módosított autója, mert egy esetleges bukás után már aligha lesz idejük új alkatrészeket tervezni, gyártani, és tesztelni a szezonnyitó előtt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!