Vágólapra másolva!
Flavio Briatore elmondta, a McLaren spanyol pilótája nem emlékszik a vasárnapi tesztbalesetére, amely miatt továbbra is megfigyelik egy barcelonai kórházban. Ő már újra vezetne, de nem tudni, mikor engedik ki. Minden érintett cáfolja, hogy műszaki hiba történt.

Fernando Alonso nem emlékszik vasárnapi tesztbalesetére korábbi csapatfőnök, és a menedzsmentjét is vezető Flavio Briatore szerint, aki az olasz RAI műsorában azt állította, egy ilyen helyzetben ez normális. Alonsót az ütközés után továbbra is kórházban tartják, kedden azonban már kiengedhetik (a lenti kép hétfőn, ebédidőben készült róla).

„A legfontosabb az, hogy minden vizsgálat negatív lett” – jelentette ki Briatore. „Ez csak egy egyszerű baleset volt. A telemetriai adatok alapján látható, hogy megpróbálta a pályán tartani az autóját. Ez a pályafutása második súlyos balesete, az első még 2003-ban történt, amikor egy nagyon kemény becsapódást vészelt át Sao Paulóban.”

Alonso menedzsere, Luis Garcia Abad szintén megerősítette, hogy a különféle elméletek dacára nem történt rendkívüli esemény az ütközés előtt, ahogy ezt a McLaren is tisztázta egy korábbi közleményben. Abad egyelőre nem tudta megmondani, hogy Alonsót mikor engedhetik ki a kórházból, és autóba ül-e a csütörtökön kezdődő, utolsó előszezoni teszten, de annyit elárult, hogy „Fernando nagyon jól van, nagyon optimista, nehezünkre esik visszatartani a vezetéstől.”

A baleset előtt az AS című sportlapnak Alonso is lelkesen nyikatkozott. Mint elmondta, a nehézségek ellenére továbbra sem bánta meg, hogy a feljavulóban lévő Ferrari helyett a McLaren-Hondát választotta.

Forma-1, Fernando Alonso, Renault, Flavio Briatore, 2003 Forrás: AFP

„Nagyon, nagyon boldog vagyok mindennel, ami a projekttel kapcsolatos” – jelentette ki. „A múlt héten vezethettem (Ayrton) Senna (1988-as) MP4-4-esét, amelynek a posztere a szobám falán is kint volt, sőt még egy ugyanilyen színű gokartom is volt” – mesélte. „A múlt héten pedig Japánban voltam, és újra ízelítőt kaptam a lehetőségeikből, így nem aggódom.”

Időszerű volt a versenyzőváltás a Ferrarinál is

Alonso az előző szezon végéig a Ferrari csapatát erősítette, de kimagasló egyéni teljesítménye mellett sem tudott újabb világbajnoki címet nyerni. A tavalyi sikertelenség közepette úgy döntött, ismét a McLarenhez pártol, újabb bajnoki elsőségre hajtva. Briatore szerint ez a Sebastian Vettelt szerződtető Ferrari szempontjából is helyes döntés.

„Úgy vélem, a versenyzőváltás időszerű volt” – mondta Briatore. „Vettel valami mást visz a Ferrarihoz, ami segíti motiválni a csapatot, és amely a menedzsment szempontjából ráadásul teljesen új.”

„Sebastian jó választás, de manapság nehéz egy versenyzőnek igazán hozzátennie a dolgokhoz. Azt meg tudják mondani, hogy ’ez működik, az viszont nem’, ám a versenyzők néhány évvel ezelőtt, amikor a motorok és az aerodinamika kevésbé volt összetett, többet tudtak tenni” – vélte.

Elégedettnek tűnik a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne is, aki elmondta, nem kellett sokáig győzködniük a Vettelt. „Csak meg kellett kérnem, hogy jöjjön át hozzánk” – közölte. „Sebastian igazi 'Ferrarista', úgyhogy nem tartott sokáig meggyőzni.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!