Vágólapra másolva!
A Marussia utódjaként nevezett Manornál is felmerült a neve, de a német szívesebben indulna a hosszútávú világbajnokságban. 2016-ban Gene Haas csapatával térhetne vissza a Forma-1-be.

A Saubertől az idény végén elküldött Adrian Sutil további terveiről nem sokat lehetett hallani a holtszezonban, bár a német korábban azzal is fenyegetőzött, hogy beperli az őt szerinte jogtalanul kirúgó svájci csapatot. Akkor azt mondta, szeretne idén is a Forma-1-ben versenyezni, de erre egyre kisebb az esély – az egyetlen lehetősége az lenne, ha a Manor néven újjászületett Marussia el tudna indulni a 2015-ös idényben.

A svájci Blick szerint azonban Sutilnak nem az a célja, hogy mindenáron a Forma-1-ben maradjon, és a kis csapatokkal való küszködés helyett szívesen versenyezne az egyre népszerűbbé váló hosszútávú világbajnokság (WEC) élvonalában, a gyári prototípusok között. Mivel a Toyota, az Audi és a Porsche már a teljes felállását bejelentette a 2015-ös szezonra, már csak a Le Mans-ba idén visszatérő Nissannál lenne hely. Ők a bajnokságban kettő, Le Mans-ban pedig három autót fognak indítani, és a kilenc versenyző közül eddig hetet jelentettek be.

Sutilt a tavalyi idény után küldte el a Sauber Forrás: AFP

Sutilnak azonban akkor sem kell lemondania a Forma-1-es visszatérésről, ha az idei évre nem kap állást: több forrás is úgy tudja, hogy a német már felvette a kapcsolatot Gene Haas 2016-ban debütáló amerikai csapatával. Sutil egyelőre semmit nem árult el a jövőjéről, bár utalt arra, hogy más bajnokságok is érdeklik. „Még nem tudom megmondani, mit fogok csinálni idén" – mondta. „De igaz, hogy más kategóriák is léteznek a Forma-1-en kívül."

A WEC-ben nem Sutil lenne az egyetlen versenyző, aki a Forma-1 után a hosszútávú versenyeken próbálná ki magát: a legmagasabb kategóriában, az LMP1-esek között versenyez többek között Mark Webber, Anthony Davidson, Sébastien Buemi, Alex Wurz és Nick Heidfeld is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!