Vágólapra másolva!
Legalábbis a Ferrari új főnöke szerint, aki mindkettejüket ismeri, és az ígértes kezdet ellenére tudja, hogy a csapatnál nem bízhatják el magukat.

A Fernando Alonsót váltó Sebastian Vettel honfitársára, Michael Schumacherre emlékezteti a Ferrari télen hivatalba lépett új főnökét, Maurizio Arrivabenét, aki szerint a német versenyző érkezése óta máris megváltozott a hangulat Maranellóban.

„A Schumacher-korszakban is volt közöm a csapathoz" – mondta az olasz, aki annak idején a Philip Morris PR-részlegének munkatársaként került kapcsolatba a Ferrarival. „Be kell vallanom, hogy amikor ránézek Vettelre, időnként úgy érzem, mintha Schumi szakasztott mását látnám!"

„Azok számára, akik mindkettejüket ismerik, bizonyos tekintetben lenyűgöző a hasonlóság. Reméljük, hogy az eredmények is hasonlók lesznek" – tette hozzá arra utalva, hogy Schumacher 2000 és 2004 között zsinórban öt vb-címet nyert a Ferrarival.

Vettel sohasem titkolta, hogy gyerekkorában Schumacher volt a példaképe Forrás: AFP/Pornchai Kittiwongsakul

A csapat új autója meglepetésre uralta az idei előszezon első tesztsorozatát, Leo Turrini olasz szakújságíró blogjának nyilatkozva Arrivabene ugyanakkor elismerte, hogy egyelőre nem bízzák el magukat. „A legfontosabb teszt természetesen az utolsó lesz" – figyelmeztetett. „Mégpedig egyszerűen azért, mert a csapatoknak akkor kell felfedniük magukat, kiterítve a lapjaikat Melbourne előtt. A Mercedes Jerezben még rejtőzködött, és a Hondától is pozitív meglepetésekre lehet számítani."

Arrivabene a biztató kezdet ellenére ragaszkodik a kincstári óvatossághoz, és nem számít Ferrari-fölényre az idén. „Füstöt senki nem tud eladni, még ha én a dohányiparban is dolgoztam" – viccelődött. „Nagyratörő álmaim vannak, de két lábbal állok a földön. A szurkolóinknak pedig azt üzenem, hogy higgyenek az erőfeszítéseinkben, ugyanakkor ne felejtsék el, milyen alapokról indulunk!"

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!