Vágólapra másolva!
A Ron Dennis által „nullaméretűnek” nevezett beépítési filozófia szerintük sem veszélytelen, de felülmúlja a csapat korábbi sztenderdjeit. A festésen egyelőre nem változtatnak.

Miután az új McLaren-Honda a jerezi teszt nyitónapján csak 6 kört tudott megtenni, a csapat főnöke, Ron Dennis elárulta, hogy az MP4-30 az F1-ben szerinte eddig nem látott technikai megoldásokat tartalmaz, amelyekkel tudatosan vállaltak kockázatot.

„A hajtásláncban alkalmazott technológiák némelyike eddig nem is létezett" – állította Dennis. „Természetesen rejt bizonyos kockázatot, ha korábban érintetlen terepre merészkedünk, de ezt hajlandóak vagyunk vállalni. A felmerült problémák a motor ambiciózus integrációjából adódtak – de a tesztelés pontosan arra való, hogy megoldjuk az ilyeneket."

Dennis hozzátette, hogy a Honda motor része a McLaren „nullaméretű" filozófiájának. „Az autó hátuljába elképesztően szorosan lett beépítve minden" – magyarázta. „Azt kell mondanom, Peter Prodromou meg a stábja maximálisan odafigyelt a részletekre, és az alkatrészek precízebben lettek legyártva, mint a McLaren története során bármikor."

A McLaren nem ijedt meg az MP4-30 gyerekbetegségeitől Forrás: AFP/Jorge Guerrero

„Némelyik aerodinamikai megoldás eleganciája, ahogy egy egységet képez a felfüggesztéssel, a fékhűtő csatornákkal és a többivel, korábban nem látott színvonalat képvisel."

Dennis a kezdeti nehézségek dacára sem tart attól, hogy a McLaren belebukik a kísérletezésbe. „Az összes sportra érvényes, hogy a hátrányt csak akkor lehet ledolgozni, ha gyorsabban futunk, mint a többiek" – mutatott rá. „Tudatosan vállaltuk a kockázatot? Igen. Ez elkerülhetetlen, ha elsőként alkalmazunk valamilyen új technológiát, de keményen fogunk igyekezni, hogy ki is használjuk az előnyeit."

„Valószínűleg még Ausztráliában sem fog kiderülni, hogy jól boldogulunk-e. Szerintem beletelik majd két-három versenybe, amíg egyenesbe jövünk."

Változik-e a festés?

Bár sokan furcsállották, hogy a McLaren egyelőre a Honda csatlakozása után is kitartott a Mercedes-korszakot idéző krómszínű festés mellett, Dennis kijelentette, hogy kizárólag üzleti megfontolásokból hajlandó változtatni rajta.

„Beszélgettünk erről a csapaton belül: mindenki azt kérdezte, miért nem váltunk narancssárgára, hiszen az a McLaren régi színe?" – mesélte. „Nos, azt feleltem, hogy ti mondtátok: az a régi szín volt. Mégis mi a fenéért akarnánk visszafelé haladni?"

„Vajon mit tegyünk? Készítsünk egy esztétikus festést? De milyen céllal?" – firtatta Dennis. „Ez a McLaren festése. Mindig is ezeknek a színeknek a kombinációjából állt, és csakis üzleti okokból fog megváltozni."

Dennis ugyanakkor vélhetően arra utalva, hogy a McLarennek továbbra sincs az arculatot meghatározó főszponzora, titokzatoskodva hozzátette a festésről: „Nyugalom, meg fog változni. Azt viszont nem árulom el, hogy mikor."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!