Vágólapra másolva!
Sokáig húzták a szurkolóik idegeit, aztán egy villogó, nosztalgikus videóban mutatták be, hogy milyen lesz az új MP4-30. Nos, vagány.

A McLaren csütörtökön hosszas várakozás után, egy videóban mutatta be 2015-ös, már Honda-motoros versenyautóját, az MP4-30-at, amellyel Jenson Button és a Ferraritól Kevin Magnussen helyére szerződtetett Fernando Alonso fog nekivágni a Forma-1 idei szezonjának.

Bár a csapat és a japán gyártó közös történetére visszautaló klipből nem sok derül ki, annyi igen, hogy a McLaren a Lotushoz hasonlóan – de a Williamsszel és a Force Indiával ellentétben – esztétikus orr-részt épített az új szabályokhoz igazodva, és az autójuk a Mercedesszel való szakítás ellenére jórészt krómszínű maradt.

Ilyen lett a McLaren MP4-30 - a galériához kattintson! Forrás: McLaren

A McLaren 1995-től kereken húsz idényen át használta a Mercedes motorjait, 78 nagydíjgyőzelmet aratva, valamint három egyéni és egy konstruktőri vb-címet nyerve. Ám az utóbbi években a csapat leszálló ágba került: 2012-ben még összehoztak hét nagydíjgyőzelmet, azóta viszont egyet sem, és az előző két szezont csak a konstruktőri 5. helyen fejezték be. Ráadásul azzal, hogy a Mercedes saját istállót indított, a McLaren egyszerű ügyfélcsapattá vált, ezért úgy érezték, muszáj újra gyári támogatást szerezniük, ha vissza akarnak térni a csúcsra.

A McLaren az elmúlt időszakban a Martin Whitmarsh helyére tavaly a Lotustól leigazolt Eric Boullier vezérletével átszervezésbe is kezdett, és sikerült megszereznie a Red Bull aerodinamikai főnökét, Peter Prodromout, bár Christian Hornert hiába próbálták átcsábítani magukhoz. A sokak által a mezőny legjobb versenyzőjének tartott, a Ferrariból kiábrándult Alonsót viszont meg tudták győzni, hogy a balul sikerült 2007-es kaland ellenére is csatlakozhasson hozzájuk.

Az MP4-30 felülnézetből - katt a galériához! Forrás: McLaren

A Honda motorjának prototípusát a tavalyi szezonzáró teszten, Abu-Dzabiban már egy módosított McLarenbe építve is kipróbálták, de akkor még olyan súlyos integrációs zavarokkal küszködtek, hogy két nap alatt mindössze 5 kört tudtak megtenni.

Nehéz lesz korrigálni

A Honda 2008-ban, a gazdasági világválság kitörése után szállt ki az F1-ből, ahol előzőleg saját alakulatot versenyeztetett kevés sikerrel. A japán cég a legjobb eredményeit éppen a McLaren motorszállítójaként érte el az 1980-as évek végén, de Ayrton Sennával és Gerhard Bergerrel a volánnál még 1991-ben is nyolcszor sikerült nyerniük.

Az idei szezon el sem kezdődött, de Honda visszatérését máris visszásságok kísérték. Mivel egy éves késéssel szállnak be az F1 új turbókorszakába, több idejük volt kifejleszteni a hajtásláncukat, valamint elleshették a Mercedes, a Renault és a Ferrari trükkjeit. Sőt velük ellentétben a február 28-i homologizációs határidőig korlátozás nélkül változtathatnak a hajtásláncukon, a szezon idejére viszont a riválisok által meghagyott fejlesztési zsetonok átlagából gazdálkodhatnak majd. Mivel pedig a Mercedes és a Renault a zsetonjai jelentős részét biztosan kijátssza az idénynyitóig – a Ferrariról ez még nem ismert –, a Hondának nem lesz sok lehetősége korrigálni az esetleges hibáit.

Igaz, így is vannak, akik szerint lépéselőnyből indulnak a többiekhez képest. A Honda például könnyedén át tudta venni a Mercedestől azt a trükkös elrendezést, hogy a kompresszort a motor elé építse be, és egy tengellyel kösse össze a motor mögött, a kipufogóba épített turbinával, míg a Renault nem tért át erre az előnyösebb megoldásra, mert túl sok zsetonjukba került volna. A Hondánál viszont köntörfalazás nélkül kijelentették, hogy már a március 15-i idénynyitó Ausztrál Nagydíjra is nyerni mennek.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!