Vágólapra másolva!
Kitart amellett, hogy a csapattársa direkt csúszott ki a monacói időmérőn. Utólag értékelte a rivalizálásukat.

A 2014-es szezon alighanem a Mercedes két pilótája, Lewis Hamilton és Nico Rosberg csatája révén vonul be a sporttörténetbe. Már a szezon elején számítani lehetett rá, hogy a bajnoki cím két esélyese a lehető leghamarabb összecsap. Erre végül a harmadik futamon került sor először, de kettejük rivalizálása Monacóban kezdett érezhetően eldurvulni.

Hamilton az első futamról való kiesés után a hercegség versenyéig zsinórban négyszer győzte le a mindig 2. helyezett Rosberget, aki az utcai pályán vitatható körülmények között kicsúszott az időmérő utolsó körében. Így a sárga zászlók miatt a mögötte érkező Hamilton nem tudta befejezni a szerinte pole pozícióra esélyes körét, így az első rajtkocka mellett egyúttal a másnapi győzelmet is elvesztette. Ez törést hozott a két versenyző kapcsolatában.

„Bahrainben Nico szúrt oda egyet, Barcelonában meg én, de aztán Nico szintet lépett Monacóban, ami nagyon nehéz volt nekünk, nekem" – mondta Hamilton egy dokumentumfilmben a Sky Sportson, majd ki is fejtette, szerinte mit vétettek egymás ellen.

Hamilton még mindig szándékosnak tartja Rosberg monacói kicsúszását Forrás: AFP/Alexander Klein

„Barcelona, és előtte Bahrain is egy olyan időszakra esett, amikor a szezon elején egyeztettük a használható és nem használható motorbeállításokat. Annak érdekében, hogy elém tudjon kerülni, a garázs másik oldala Bahrainben olyan állásba tette a kapcsolókat, amelyekbe nem lett volna szabad. Ezt utólag természetesen szóvá tettük, de nem görcsöltünk miatta különösebben, pedig beleszólhatott volna a verseny eredményébe."

Revans

Nem sokat kellett várni Hamilton válaszára, akit két futammal később Rosberg ismét támadott a győzelem megszerzése érdekében - ekkor azonban már a brit pilóta folyamodott olyan beállításokhoz, amelyek használatára nem volt felhatalmazása.

„Barcelonában hasonló dolog történt az én oldalamon, de egy olyan pillanatban, amikor nem igazán versenyeztünk" - állította Hamilton. "A mérnökök utólag ki is számolták, hogy nem hozott előnyös helyzetbe a dolog, viszont tény, hogy tilos volt. Ezért aztán mindkettőnk tudomására hozták, hogy ennek nem szabad megtörténnie: 'Nem változtathattok, hacsak nem szólunk nektek, hogy milyen motor üzemmódot kell használnotok.'"

Hamilton szerint a motorbeállítások miatt a későbbiekben már nem volt konfliktus, de egyéb nézeteltérések adódtak a két ellenfél között. Ugyanakkor azt mondta, ez nem szokatlan egy ilyen helyzetben.

„Ez csupán a tanulási folyamat része volt, amin Nico és én keresztül mentünk. Számomra kicsit nehezebb volt, de az egész életem így alakult, úgyhogy tettem a dolgomat, és végül csapatként is erősebbé váltunk" – vélte a brit, aki ennek ellenére még mindig nem lépett túl a monacói felháborodásán.

„Semmit sem változott a véleményem azzal kapcsolatban, hogy mi történt Monacóban" – közölte. „Emlékszem, milyen érzéseim voltak akkor, és ezek máig nem múltak el. Most viszont már elég lazán veszem, mert én vagyok a világbajnok."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!