Társoldalunk:
Hírlevél

A Caterham még harcol a túlélésért

2014.12.12. 16:38

Még nem találtak vevőt a csapatnak, de állítólag három komoly érdeklődővel tárgyalnak. Nem tűztek ki új határidőt a csapat eladására.

A Caterham csődbiztosa, Finbarr O'Connell az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj után azt mondta, két héten belül új vevőt kellene találniuk ahhoz, hogy a csapat biztosan fel tudjon készülni a 2015-ös idényre. Az abu-dzabi verseny óta már majdnem három hét telt el, de új tulajdonost továbbra sem találtak a megszűnés szélén álló istállónak, amelynek idén két nagydíjat is ki kellett hagynia.

A Caterham csődbiztosai azonban továbbra sem adják fel a reményt, elmondásuk szerint jelenleg is „három komoly érdeklődővel" tárgyalnak. Az istálló másik csődbiztosa, Henry Shinners a BBC-nek elmondta, O'Connell korábbi nyilatkozatával ellentétben nem szabnak határidőt a csapat eladására.

Továbbra is kérdéses a Caterham jövő évi indulásaForrás: AFP

„Minden esélyt meg akarunk adni a csapatnak a túlélésre, ezért határidőt sem tűzünk ki" – jelentette ki. O'Connell hozzátette, a Caterham helyzetét megkönnyíti, hogy a 2015-ös idényt az idei autóikkal is megkezdhetnék, hiszen a szabályok nem változnak jelentősen. „Ez több időt és lehetőséget hagy nekünk" – mondta a csődbiztos. „A tárgyalópartnereinknek is kedvez, hiszen könnyebben vághatnak bele a Forma-1-es kalandba."

A Caterham ugyanakkor tisztában van vele, hogy a 2015-ös indulás napról napra egyre kérdésesebb lesz, hiszen a korábban elbocsájtott alkalmazottak közül sokan már találtak új munkahelyet.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!