Társoldalunk:

Az EU-s versenytörvényekbe ütközhet az F1 irányítása

2014.11.21. 14:15

Egy brit politikus levelet írt az Európai Unió versenyjogi hatóságainak, szerinte az F1 működése nem felel meg egy korábbi megállapodásnak. A Caterhamnek három hete van arra, hogy új tulajdonost találjon.

A Forma-1 kisebb istállói az elmúlt években egyre nehezebb helyzetbe kerültek, miután évről évre nőnek az anyagi különbségek az élcsapatok és a mezőny második feléhez tartozó alakulatok között. Idén két istálló, a Marussia és a Caterham mellé is csődbiztost kellett kinevezni, de a Lotus, a Force India és a Sauber is komoly anyagi problémákkal küszködik.

Az említett istállók az USA Nagydíj idején még bojkottal is fenyegetőztek, szerintük ugyanis az F1 igazságtalan működtetése és a bevételek egyenlőtlen elosztása vezetett a kialakult helyzethez. A Lotus, a Force India és a Sauber az abu-dzabi hétvégén újra leül Bernie Ecclestone-nal, hogy a lehetséges megoldásokról beszéljenek, de időközben már nem csak a sporton belülről érik támadások az F1 szerkezetét.

A Times szerint egy brit politikus, Annaliese Dodds levelet írt az Európai Bizottság versenyjogi hatóságainak, melyben aggodalmát fejezi ki az F1 irányítása miatt. Dodds szerint a Forma-1 évekkel ezelőtt kötött egy versenyjogi megállapodást az Európai Unióval, az abban foglaltakat viszont egyáltalán nem tartják be. A Times úgy tudja, Dodds levele mellett egy dosszié is Brüsszelbe került, amely a Forma-1 Stratégiai Munkacsoportjáról tartalmaz titkos információkat, valamint azt is részletezi, hogy a sikeresebb istállók mennyivel nagyobb arányban részesülnek a kereskedelmi bevételekből.

A kisebb csapatok múlt héten Ecclestone-nak küldtek egy levelet, amelyben a szabályalkotásban is részt vevő, a nagyobb csapatok részvételével működő Stratégiai Munkacsoportot bírálták, sőt azt kartellnek nevezték. Korábban is többször felszólaltak amiatt, hogy az élcsapatok szinte teljesen kizárják őket a döntéshozásból, és lassan teljesen ellehetetlenítik a működésüket.

Túl nagyok a különbségek a kisebb és nagyobb csapatok közöttForrás: AFP

A két tábor között helyet foglaló Williams helyettes csapafőnöke, Claire Williams azonban tagadta, hogy a Stratégiai Munkacsoportot egy szabálytalanul működő kartellnek lehetne nevezni. „A mi csapatunk valahol középen foglal helyet – együtt érzünk a három kisebb istállóval, de megértjük az élcsapatok álláspontját is" – mondta. „A Stratégiai Munkacsoport az összes csapat beleegyezésével alakult meg, beleértve azokat is, akik nem képviseltetik ott magukat."

Három hete van a Caterhamnek

Az elmúlt két versenyt kihagyó istállók közül a Marussia már két hete bejelentette, hogy beszüntették a működésüket, bár a 2015-ös indulásról továbbra sem hajlandóak végleg lemondani. A Caterhamnek némi reményt adhat, hogy legalább Abu-Dzabiban rajthoz tudnak állni, miközben új tulajdonost keresnek az istállónak.

A Caterham csődbiztosa, Finbarr O'Connell szerint létfontosságú, hogy három héten belül vevőt találjanak a csapatnak. A jövő évi autón zajló munkát ugyanis leállították, amikor a vállalat ellen csődeljárás indult, és addig nem is folytatják, amíg nem lesz új tulajdonos. Sokáig azonban nem várhatnak, mert ha kifutnak az időből, nem tudnak felkészülni a 2015-ös idényre.

O'Connell szerint reális esély van rá, hogy sikerül tulajdonost találni az istállónak. "Eddig körülbelül ötvenen vették fel velem a kapcsolatot, közülük szerintem négyet lehet komoly érdeklődőnek nevezni"  mondta. "Néhányuk számára teljesen ésszerű döntés lenne a csapat felvásárlása - már ha egy Forma-1-es istálló megvételét lehet ésszerű döntésnek nevezni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!