Vágólapra másolva!
„Hadiállapotba” került Lewis Hamilton és csapattársa, Nico Rosberg az elhíresült spái ütközés után, mondta a brit versenyző Austinban. Hamilton szerint jelenlegi sikerszériájának kulcsa, hogy a negatív energiákat lelkesedésre tudta váltani, de nem becsüli le a megújulásra mindig képes Rosberget sem.  

Az idei világbajnokság végéhez közeledve egyre inkább fordulópontnak látszik Lewis Hamilton és csapattársa, Nico Rosberg nagy botrányt okozó spái ütközése. A Mercedes két pilótája a Belga Nagydíj második körének elején ért össze, amikor az első helyet védő Hamilton a külső ívre szorította Rosberget.

A német versenyző az első szárnyával defektet okozott a britnek, aki emiatt végül ki is esett, és jelentős hátrányba került a pontversenyben. A futam után Rosberg elismerte, hogy nem tett meg mindent a baleset elkerülése érdekében, ezért a Mercedes házon belül megbüntette, azóta pedig nem tudta legyőzni Hamiltont. Rosberg két futammal a bajnokság vége előtt már 24 pont hátrányt szedett össze.

„A szezon elején négy győzelmet arattam, majd egy rosszabb időszak következett Monacóval kezdve. Aztán Spa után úgy éreztem, hogy 'ezt azért is megfordítom. Ez háborút jelent.' Ilyen hangulatban voltam. Visszagondolva, ezt az energiát használtam arra, hogy a negatív érzéseket robbanásszerűen pozitív hozzáállásra alakítsam" – idézte Hamiltont a Guardian.

Hamilton hadat üzent Rosbergnek Forrás: AFP

A 2008-as világbajnok műszaki hiba miatt kieséssel kezdte az idei szezont, majd a következő négy versenyen nem talált legyőzőre. Az eredményei Monacótól váltak ingadozóvá, miután úgy érezte, hogy Rosberg az időmérőn hibának minősített kicsúszásával tisztességtelen előnyhöz jutott. A csapaton belüli viszonyuk megromlott, és ez kezdetben a németnek kedvezett, aki a nyár folyamán többször is hasznot húzott Hamilton műszaki és vezetői hibáiból.

Hamilton viszont a Spa után következő monzai futam óta minden versenyen győzött, így az idén már összesen 10 futamgyőzelmet szerzett. Annak ellenére, hogy Rosberg a júliusi Német Nagydíj óta nem nyert futamot, és az utolsó két verseny előtt már jelentős hátrányban van, a brit versenyző nem érzi úgy, hogy pszichológiai előnyben lenne.

„Nem vagyok meggyőződve arról, hogy valójában ez a helyzet. Nico megjelenik, aztán megszerzi a pole-t. Minden versenyre meg tud újulni. Mentálisan nagyon erős, még mindig ott van, továbbra is küzd" – jelentette ki.

Jótékonyság motiválhatja Hamiltont az F1 után

Az USA Nagydíj során napvilágot látott, hogy Hamilton nem hosszabbítja meg együttműködését jelenlegi menedzserével, és „közeli barátjával", Simon Fullerrel, hanem önállóan készül a szerződéshosszabbítási tárgyalásokra a Mercedesszel. Hamilton az Egyesült Államokban elmondta, a döntésében az is szerepet játszik, hogy már az F1 utáni jövője is foglalkoztatja. Arra azonban nem tért ki, hogy mivel és mikor kíván foglalkozni, csak annyit mondott, hogy kommentátorként nem akar dolgozni a pályafutása végeztével.

A Telegraph szerdán arról számolt be, hogy Hamiltont a zeneipar vagy a jótékonykodás érdekli elsősorban. Utóbbi kapcsán a lap a versenyzőhöz közel álló forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Hamilton az F1-es részvétele után karitatív projektekben vállalna jelentős szerepet. A menedzsmentje állítólag megvizsgálta a híres televíziós személyiség, Oprah Winfrey, és a popsztár, Madonna jótékonysági tevékenységét annak érdekében, hogy Hamilton számára ilyen jellegű tanácsokat adjanak. A lap szerint ő egyelőre nem döntötte el, hogy pontosan mivel szeretne foglalkozni, de felmerült, hogy valahol kórházat vagy iskolát építsen.

A brit versenyző korábban az Unicef és a Save the Children gyermekmentő program nagyköveteként is dolgozott, és többször beszélt arról, hogy fontosnak tartja a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!