Társoldalunk:

Sam Michael a szezon végén távozik a McLarentől

2014.10.22. 15:44

Elhagyja a McLarent a csapat sportigazgatója. Az ausztrál mérnök úgy határozott, húsz év után hazaköltözik családjával a szülőföldjére, és a döntését Ron Dennis „vonakodva elfogadta”. A McLaren tagadta, hogy további személycserékre készülnének. 

Elhagyja a McLarent és 21 Európában töltött év után visszatér Ausztráliába a McLaren sportigazgatója, Sam Michael. A 43 esztendős szakember a Lotus, a Jordan, a Williams és a McLaren színeiben dolgozott, amióta 1993-ban Európába költözött, de március óta egyre jobban foglalkoztatta a gondolat, hogy két gyermekével hazatér szülőföldjére.

„Csodálatos 21 évet töltöttem az F1-ben" – mondta Michael. „A versenyzés minden pillanatát és az emberekkel töltött időt is élveztem, de ideje hazatérni, és felkészülni a következő kihívásra."

A wokingi csapat szóvivője szerint Ron Dennis, a McLaren csoport vezérigazgatója „vonakodva elfogadta" a döntést, amely a BBC szerint „sajnálattal" töltötte el a csapatot. Emellett kategorikusan cáfolták azokat a „teljesen hamis" olasz lapértesüléseket, hogy a McLaren ügyvezetője, Jonathan Neale és a technikai igazgató Tim Goss is elhagyja az istállót. „Nem távoznak, és nincsenek a távozásukkal kapcsolatos tervek sem" – jelentette ki a csapat szóvivője.

Sam Michael hazatér AusztráliábaForrás: McLaren

Michael kiválása a McLarennél az év eleje óta zajló átszervezés újabb lépcsőfokát hozhatja el. Az ausztrál szakembert még az év elején menesztett Martin Whitmarsh szerződtette, de a tél folyamán Eric Boullier vette át az irányítást Wokingban, aki jelentős átalakításba kezdett.

A csapatnál nemsokára munkába áll a Red Bulltól visszatérő Peter Prodromou, aki aerodinamikai specialistaként már egy megreformált szervezet tagja lesz, valamint továbbra is tárgyalások zajlanak a versenyzőpáros véglegesítése kapcsán. Egyelőre nem tudni, hogy Fernando Alonso Wokingban folytatja-e pályafutását, és ha igen, Jenson Button vagy Kevin Magnussen lesz a csapattársa.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!