Társoldalunk:

Zanardi lábak nélkül teljesítette az Ironmant

2014.10.13. 16:52

A lábait egy 2001-es balesetben elvesztő korábbi Forma-1-es versenyző Hawaiin teljesítette remek eredménnyel az egyik legkeményebb triatlonversenyt.

Alex Zanardi 13 évvel ezelőtt, egy lausitzringi CART versenyen veszítette el mindkét lábát egy szörnyű balesetben, ennek ellenére továbbra is aktív sportolóként éli az életét. Amellett, hogy a korábbi Forma-1-es pilóta manapság is indul autóversenyeken, a 2012-es londoni paralimpián két aranyérmet szerzett a kézihajtású kerékpárosok mezőnyében, és több maratont is teljesített.

A múlt hétvégén Zanardi még nagyobb fába vágta a fejszéjét, és hawaii Kailua-Konán teljesítette az egyik leghíresebb Ironman versenyt. A 47 éves olasz a 2187 célba érő közül a 272. helyen fejezte be a megmérettetést. A 3,8 kilométeres úszótávot egy speciális mellény segítségével teljesítette, a 180 kilométernyi kerékpározáshoz a saját fejlesztésű, kézzel hajtható biciklijét használta, a verseny végén pedig az paralimpiákon is használt kerekesszék segítségével tudta le a maratoni távot.

Zanardi idén a római maratont is teljesítetteForrás: AFP

A verseny után Zanardi elmondta, a nehéz felkészülés ellenére sem bánta meg, hogy elindult élete első triatlonversenyén. „Fantasztikus volt, ennek a napnak az emlékét örökre a szívemben őrzöm majd" – nyilatkozta. „Már az utolsó 300 méter miatt is megérte eljönnöm. Nem tudom, hogy mindenkit ennyire biztatott-e a közönség, de még soha nem tapasztaltam olyat, mint az itteni célba érkezésnél. Csodálatos volt - majdnem elsírtam magam, pedig nem szoktam elérzékenyülni az ilyesmin.

Zanardi összesen 44 futamon indult a Forma-1-ben. Először 1991 és 1994 között volt a mezőny tagja, majd Amerikába szerződött, ahol a CART széria kétszeres bajnoka lett. 1999-ben visszatért a Forma-1-be a Williamsszel, de pontot sem tudott szerezni, ezért visszatért a CART-ba. A balesete után túraautókkal versenyzett, a WTCC-ben három futamgyőzelmet is aratott. Néhány évnyi kihagyás után idén tért vissza az autóversenyzéshez, most a Blancpain GT bajnokságban szerepel egy BMW-vel.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!