Társoldalunk:
Hírlevél

A Sauber nem zárja ki a fúziót egy másik csapattal

2014.09.23. 17:44

Az istálló nem zárkózik el attól, hogy a megmenekülés reményében összeolvadjanak egy másik alakulattal, de Monisha Kaltenborn szerint a svájci központjuk miatt nehéz lenne ehhez partnert találni.

A Sauber nagyon nehéz anyagi helyzetbe került a 2014-es idényben, és a csapatfőnök Monisha Kaltenborn a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén bevallotta, egyelőre a csapat túlélése sem biztosított. Az istálló persze mindent megtesz azért, hogy jövőre is ott lehessen a rajtrácson, ezért Kaltenborn azt sem zárta ki, hogy egy másik istállóval egyesüljenek.

Már a tavalyi év végén is felmerült, hogy a Sauber a Caterhammel vagy a Marussiával szövetkezhet, az elképzelésből azonban semmi sem lett. Kaltenborn szerint nagyon nehéz lenne olyan partnert találni, amely egyesülnie a Sauberrel, a csapat ugyanis csak akkor lenne hajlandó erre, ha nem kellene feladnia a hinwili központját.

A Sauber nem adná fel a svájci székhelyétForrás: AFP

„Mivel Svájcban van a székhelyünk, nehéz találni egy olyan csapatot, amely szeretne együtt dolgozni velünk" – nyilatkozta Kaltenborn. „Ha valaki mégis így tesz, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a csapat működéséhez szükséges fontos létesítményeink Svájcban vannak, nem pedig Angliában. Nem tudom összepakolni a szélcsatornámat, és átmenni oda."

Kaltenborn úgy érzi, a Sauber csak akkor működhet hatékonyan, ha továbbra is a jelenlegi létesítményeikben zajlik a munka. A központjukat akkor sem hagyták el, amikor 2006 és 2009 között a BMW tulajdonában álltak. „Pedig az ő székhelyük csak körülbelül 300 kilométerre volt tőlünk" – utalt a németek müncheni bázisára. „De ők is megtartották a saját egységüket, mert erre szükség volt ahhoz, hogy hatékonyan működjünk."

„Ha tehát valóban felmerül az egyesülés lehetősége, szerintem továbbra is a jelenlegi helyén tartanánk a központunkat – utána pedig beszélhetnénk arról, hogy a másik csapat mit lenne hajlandó feladni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!