Vágólapra másolva!
Hamilton kijelentette: csapattársa négyszemközt közölte vele, hogy ha akarja, elkerülhette volna az ütközést a Belga Nagydíjon. Az autója komolyan megsérült az ütközéstől, ezért is adta fel a futamot.

A Belga Nagydíj második körében, a hosszú egyenes végén koccanással ért véget Nico Rosberg előzési kísérlete az 1. helyért Lewis Hamiltonnal szemben, amitől a brit defektet kapott, és a pontszerzés esélye nélkül végül be sem fejezte a futamot. A 2. helyen célba érő Rosberg ezzel 29 pontra növelte előnyét csapattársával szemben a tabellán, aki letörten állt a kamerák elé.

"Nem értettem, hogy mi történt. Hagytam neki elég helyet. Csak egy puffanást éreztem hátulról. Meg kell néznem a felvételeket" - nyilatkozta. „Úgy vettem be a kanyart, ahogy kellett, mert én voltam elöl, és nem tudom, miért jött belém, de abban biztos vagyok, hogy ma este boldogan fog elmenni innen.”

A Hamilton-Rosberg koccanás Forrás: AFP/John Thys

Később azonban súlyos vádakkal illette gyerekkori jóbarátját, azzal gyanúsítva, hogy szándékosan idézte elő az ütközés. Ezt állítólag maga Rosberg közölte vele.

"Az előbb fejeztünk be egy megbeszélést, és lényegében azt mondta, hogy szándékosan csinálta" - jelentette ki Hamilton. "Azt mondta, elkerülhette volna (az ütközést), és azért csinálta így, 'hogy megmutassa, mennyire kemény.'"

"Nem muszáj csak rám hagyatkozniuk. Kérdezzék meg Totót és Paddyt, ők sem elégedettek vele."

Vizsgálatra számított

Szerinte egyértelmű volt, hogy a kanyar az övé, és Rosbergnek is várnia kellett volna a további támadással. Azt hitte, a sportfelügyelők ki is fogják vizsgálni a koccanást.

"Biztos voltam benne, hogy lesz vizsgálat" - mondta. "Kérdezzék meg Fernando (Alonsót), vagy bármelyik másik pilótát: amikor az egyik autó félig sem ért a másik mellé, akkor az elöl haladóé az ív, és nem annak a vezetőjének kell félrehúzódnia, hogy helyet hagyjon."

"Mélyen estünk be a kanyarba, de a szokott íven vettem be. Utána (Rosberg) a holtterembe került, de tudtam, hogy mögöttem van, ezért tartottam az irányt."

A monacói esetnél nem rosszabb

A csapatot irányító Toto Wolff szemmel láthatóan feldúltan nyilatkozott az eset után a Sky Sportsnak. "Ez elfogadhatatlan verseny volt számunkra. A versenyzőink ütköztek egymással...hihetetlen. Egyetlen szabályunk van, mégpedig az, hogy ne ütközzenek egymással" - közölte. Niki Lauda azon értetlenkedett, hogy miért kellett már a 2. körben így összecsapniuk a versenyzőknek. A pilóták véleményét azonban meg fogják hallgatni, mielőtt pálcát törnének felettük.

Hamilton a nem tervezett kerékcserével visszaesett a mezőny végére, és a felzárkózás is nehezen ment neki, mert a sérült gumi megrongálta a karosszériát, amíg visszaért a bokszba. Végül a 15. helyről állt ki a 40. körben, hogy kímélje a motorját.

„Nem arról volt szó, hogy fel akartam adni, hanem arról, hogy 40-50 százalékát elvesztettem a leszorítóerőnek. Semmit sem tehettem. Nem tudtam utolérni Romain Grosjeant. Az sem számított volna, ha kijön a Safety Car, mert akkor sem tudtam volna előzni. Adrian Sutil elhúzott tőlem. Kímélnem kell a motorokat, mert az elmúlt versenyen már elégett egy. Már eleve eggyel kevesebb áll a rendelkezésemre, mint Nicónak” - közölte a brit.

A rajtnál még a Mercedesek álltak az élen Forrás: Red Bull

„Ki tudja, talán egyszer már nekem is lesz szerencsém, adok neki egy esélyt. Ez az eset arra emlékeztet, amikor iskolás voltam, és a tanárok mondtak dolgokat, de nem tettek semmit. A sportfelügyelők sem tettek ezúttal semmit, és nekem már 30 pont (valójában 29) a hátrányom, ezért pokolian nyomni fogom ezután a gázt. Ma simán meglehetett volna a kettős Mercedes győzelem.”

„Nem mondanám, hogy ma ez rosszabb volt, mint Monaco (ahol Rosberg a gyanú szerint szándékosan kicsúszott, hogy így biztosítsa be magának a pole pozíciót), mert annál nem lehet rosszabb. Sok dolog jár a fejemben, talán ez nem az én évem, de nem hagyhatom, hogy ez felülkerekedjen rajtam. Folytatom a harcot, mert remek autónk és remek csapatunk van.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!