Vágólapra másolva!
A 16 éves Max Verstappen szerződéskötése kapcsán mezőny tagjai elárulták, hogy szerintük nem a kor dönti el, hogy egy versenyző készen áll-e a Forma-1-re.

Forma-1-es körökben nagy felzúdulást keltett, amikor pár napja a Toro Rosso bejelentette, hogy Jean-Eric Vergne helyére a még csak 16 (de addigra már 17) éves Max Verstappent ültetik be 2015-ben. Jos Verstappen ex-Forma-1 versenyző fia nem csak fiatal, de tapasztalatlan is, mivel még csak az első szezonját tölti autóversenyzőként a gokartos évek után.

Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke elárulta az Autosportnak, hogy valószínűleg már a novemberi Amerikai Nagydíj első szabadedzésén beülhet Verstappen az idei autóba. „Fog vezetni egy bemutatón Rotterdamban, az utána következő hetekben elkészítjük az ülését Faenzában, utána pedig szervezünk egy tesztet neki egy hároméves autóval, hogy megérezze, milyen egy F1-es autót vezetni.”

„Annyi kilométert akarunk neki adni Forma-1-es autókban, amennyit csak lehetséges 2015 előtt. Austintól kezdve számíthatnak rá, hogy fel fog tűnni az első szabadedzéseken – Austinban, Sao Paulóban és Abu-dzabiban, és aztán egy nappal utána, a teszten is.”

Max Verstappen Forrás: Toro Rosso

Max Verstappen azt állítja, nem idegeskedik a váltás miatt. „Apám mindig a jó irányba terelt engem, és nagy lépésekben” – nyilatkozta a holland kamasz. „A gokartból az F3-ba érkezni nagy lépés volt, de gyorsan alkalmazkodtam, ezért nem érzem problémának, hogy az F3-ról váltok az F1-re. Amikor már versenyautóban ül az ember, akkor minden versenyautó egyforma, ezért is érzem úgy, hogy készen állok rá.”

A mezőny világbajnokai sem tartanak attól, hogy Verstappen ne tudná kezelni a helyzetet jövőre.
„Ez nem egy könnyű környezet, nem olyan hely, ahol hibázni lehet, mivel nagy figyelem hárul az emberre, rengeteg szem kezdi el figyelni”- nyilatkozta Fernando Alonso Verstappenről. „Meg kell figyelnünk, hogyan teljesít 2015-ben. Jelenleg üdvözöljük őt, sok szerencsét kívánunk neki, és várjuk jövőre. Van, aki 17 évesen már megérett a Forma-1-re, van, aki csak 29 évesen, és van, aki soha. Ez a személyiségtől függ. Várnunk kell, és majd meglátjuk.”

„Talán én még nem voltam kész” – válaszolta a kétszeres világbajnok spanyol arra a kérdésre, hogy ő készen állt-e 17 évesen a legmagasabb kategóriára az autóversenyzésben. Még ha úgy is éreztem volna akkoriban, 14 év tapasztalattal a hátam mögött tudom, hogy több területen sokat fejlődtem” – tette hozzá.

Sebastian Vettel szintén nem aggódik Verstappenért. „Ez egy nagy váltás, de szerintem csak arra kell majd ügyelni, hogy az elvárások nem legyenek eltúlzottak. Hagyjuk, hogy fejezze be az első szezonját a Forma-3-ban, nyilvánvalóan sok dolog van, amit hasznosítani tud majd onnét jövőre. Szerintem a gokartban és a Forma-3-as szezon első felében már bizonyította, hogy nagy tehetség, tehát ez lesz a jó lépés a számára” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok.

Jos és Max Verstappen Forrás: Toro Rosso

Jenson Button szintén korán kezdett a Forma-1-ben: 20 éves volt, amikor a Brit Forma-3-as bajnokságból csatlakozott a Williamshez, és akkor még csak a harmadik éve versenyzett autókkal. „Amikor 20 voltam, még nem álltam készen a Forma-1-re. Talán akkor álltam készen, amikor 23 voltam, de az emberek a karrierjük más-más pontján válnak felkészültté rá” – nyilatkozta 2009 világbajnoka. „Ha valaki odamegy az emberhez, és azt mondja neki ’ha készen állsz a Forma-1-re, akkor biztosítok neked egy versenyzőülést’, erre mit lehet válaszolni? Nem fogsz nemet mondani, mert talán nem lesz még egy lehetőséged. Velem ez történt, amikor Frank megkeresett” – árulta el Button.

Lewis Hamilton is elmondta véleményét az üggyel kapcsolatban. „Ez mindenkinek más. Nézzük csak meg Kimi Räikkönent. De vannak olyan versenyzők is, akik még fiatalabban kezdték, és összejött nekik. Ő (Verstappen) fantasztikusan teljesít ahhoz képest, hogy milyen kevés tapasztalattal rendelkezik. Remélem, legalább olyan jó emberek veszik körül és segítik, mint akik engem irányítottak” – tette hozzá a 2008-as világbajnok.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!