Társoldalunk:

Vettelt kifárasztotta a sikerszéria

2014.08.12. 12:30

Christian Horner szerint ez is közrejátszhat abban, hogy a címvédő idén gyengébben teljesít, de elsősorban az új autó és a technikai hibák hátráltatják.

Sebastian Vettel az elmúlt években zsinórban négy világbajnoki címet szerzett, idén viszont még saját csapattársa, Daniel Ricciardo is három hellyel megelőzi őt a pontversenyben. A német 11 nagydíj után csak a tabella 6. helyén áll, miután futamot egyszer sem tudott nyerni, és a dobogóra is csak kétszer állhatott fel.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, nem lehet egyetlen okra visszavezetni Vettel idei gyengébb szereplését. "Több tényező együttes hatásáról van szó. Először is, egy öt éven át tartó küzdelem a világbajnoki címért rendkívül sok energiát vesz el az embertől. Ettől mindenki kifáradna, de nem ez az alapvető probléma" – nyilatkozta az Auto Bildnek a brit, aki szerint Vettel a különleges vezetési stílusa miatt nem tudott azonnal alkalmazkodni az új szabályok szerint épült idei autókhoz.

"Egyedülálló volt, ahogy Sebastian az utóbbi években kihozta azt az extra tizedet az autójából" - magyarázta a csapatfőnök. "Ő olyan versenyző, aki nagyon érzékenyen reagál az autó viselkedésére, például fékezésnél."

Nem fekszik neki az autó

Horner szerint az idei évben használt brake-by-wire fékrendszer miatt "Sebastian kevésbé érzi az autóját, mint korábban", ami rányomhatja a bélyegét a teljesítményére. Ezen kívül elismerte, hogy az autójuk vezethetősége is „borzalmas", amikor egy adott pályán nem sikerül eltalálniuk a megfelelő beállításokat. „Seb ráadásul a gumikat sem tudja azzal a módszerrel kímélni, amellyel mindig is tette" – mutatott rá.

Vettel legutóbb Kanadában állhatott dobogóraForrás: AFP

„Sebastian korábban úgy vezetett, mint egy balerina: a gáz- és a fékpedál között táncolt, és képes volt mindkettőt egyszerre használni" – tette hozzá Horner, aki elmondta, az idei autók nem kedveznek ennek a vezetési stílusnak. A Red Bull azonban sokat dolgozott azon, hogy a német ízléséhez igazítsa az autót. „Seb most újra jobban érzi az autó apróbb mozdulatait – ez a köridőiből és a Magyar Nagydíjon elért második rajthelyéből is látszik."

Túl sok technikai hiba

Horner szerint Vettelnek „esélye sem volt", hogy hamar az új autóhoz igazítsa a vezetési stílusát, hiszen a gyakran jelentkező megbízhatatlansági problémák számos nagydíjon megnehezítették a dolgát.

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy Sebastiannak rendkívül sok műszaki hibával kellett megbirkóznia. Gyakran csak apróbb gondokról volt szó, de így is kiesett a ritmusból" – magyarázta Horner, aki biztos benne, hogy Vettel hamarosan ismét a legjobb formáját mutatja majd.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!