Vágólapra másolva!
A kipufogó belsejét hőálló festékkel vonják be, így javítva a turbó hatékonyságát. A megoldást a Marussiával tesztelték, Spában és Monzában a gyári csapat is megkaphatja.

Az Autosprint című olasz lap értesülései szerint a Ferrarinak egy egyszerű trükkel sikerülhet nyernie 20 lóerőt. Nem titok, hogy az olasz hajtáslánc teljesítménye jelentősen elmarad a rivális Mercedesétől, s mivel a hardverén a szezon közben csak a megbízhatóságot vagy a biztonságot szolgáló módosításokat lehet végezni, a hátrányukat nem könnyű behozniuk.

Úgy tűnik azonban, hogy kitaláltak valamit: a kipufogó belsejét speciális hőálló festékkel vonják be. A motorból kiáramló gáz ennek köszönhetően kevesebbet veszít az energiájából, amíg a turbinához ér, amely ezért hatékonyabban működik. Mivel a szabályok a turbónyomást nem, csak a pillanatnyi és átlagos fogyasztást korlátozzák, így jobban be lehet sűríteni töltőlevegőt. Ennél azonban a trükknek nagyobb haszna is van, a turbina felesleges energiáját ugyanis a hőenergiájú motorgenerátor, az MGU-H elektromos energiává alakítja, és a vele összeköttetésben álló MGU-K-n – a KERS utódján – keresztül közvetlenül a hajtásba képes táplálni.

A turbó hatékonyságát javító trükköt élesben eddig csak a Marussia próbálta ki Forrás: Farkas Péter (Origo)

Bár a módszer a nagyobb hőhatás révén növeli a kipufogó terhelését, a Ferrari valószínűleg azon az alapon végezhette el a technikai módosítást, hogy a különleges bevonat a megbízhatóságot hivatott javítani.

A megoldást egyelőre állítólag csak a Marussia próbálta ki, de a következő két versenyen, a Belga és az Olasz Nagydíjon már bevetheti maga a Ferrari is. Ez kulcsfontosságú lehet, hiszen a motor teljesítménye éppen azon a két pályán, Spában és Monzában számít a legtöbbet, így félő volt, hogy a Mercedes partnerei ott még a szokásosnál is nagyobb előnyre tesznek szert.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!