Társoldalunk:

Villeneuve: Hamiltonnak és Vettelnek is mennie kell

2014.07.24. 15:35

Az 1997-es világbajnok hiányolja a valódi hősöket a Forma-1-ben, és a szabályokat okolja azért, hogy unalmas lett a sorozat. Szerinte Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek is csapatot kell váltania.

Lewis Hamiltont csak azért szerződtette le a Mercedes, hogy még jobb színben tüntesse fel Nico Rosberget – állítja Jacques Villeneuve. Az 1997-es világbajnok szerint a német csapatnál német világbajnokot akarnak, ezért is gondolja úgy, hogy a brit versenyző már nem sokáig lesz a Mercedes pilótája.

Villeneuve a Sport Bild című lapnak Sebastian Vettel karrierjéről is véleményt mondott. Szerinte a négyszeres világbajnoknak el kell hagynia a Red Bullt. „Az embereknek már most megváltozott a véleményük róla, és mivel egy közepes autóban ül, egyre inkább úgy tekintenek majd rá, mint egy középszerű versenyzőre” – indokolta meg, hogy miért van lépéskényszerben a Red Bull világbajnoka.

Villeneuve egyébként sem elégedett a mai kor pilótáival. Úgy véli, a mai Forma-1-es rajtrácson nincsenek igazi hősök, bár szerinte ez nem feltétlenül a versenyzők hibája, egyszerűen arról van szó, hogy a mai Forma-1 „nem hozza ki belőlük a vadállatot”, mert a szabályok túlságosan is korlátozzák őket.

„Mindig is extrém sportnak tekintettem a Forma-1-et, de ma már nem az” – mondta a kanadai világbajnok, aki elsősorban a szabályokat okolja amiatt, hogy a sport „nem elég tiszta”, és minden túlságosan művi lett benne. Ennek tulajdonítja azt is, hogy a versenyzőknek ma már nem igazán kell erőfeszítéseket tenniük. „Régen is érkeztek húszévesek a Forma-1-be, de elvárták tőlük, hogy férfiak legyenek. Ma úgy tűnik, mintha a fiatalok azt hinnék, a versenyzés olyan, mint a legózás”.

Jacques Villeneuve-nek van magyarázata arra is, hogy miért hagyja ott egyre több néző és szurkoló a Forma-1-et. A jelenleg televíziós szakértőként dolgozó egykori pilóta szerint a Forma-1 unalmas lett, és a szabályokkal elűzik az érdeklődőket is. „Érezni lehet, hogy valami hiányzik” – foglalta össze a helyzetet Jacques Villeneuve.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!